Yorgos Lanthimos az Oscar-díjas Szegény párák után bármit elkészíthetett. Úgy döntött. forgat egy „három az egyben” filmet, hasonló témában ugyanazokkal a színészekkel. A kegyelem fajtái kritika.
Yorgos Lanthimos nem a megszokott hollywoodi tucatrendező. A görög „furafickó” igazi modern szerzői filmes. Az én mozis térképemre a 2015-ös szürreális Colin Farrell-féle sci-fi/drámával A homárral lépett fel. Nehéz lenne elmagyarázni, hogy miről is szólt a film, nem is megyek bele, elég annyi, hogy feltűnt az író-rendező különleges stílusa. Ezután a 2017-es Egy szent szarvas meggyilkolása és a 2018-as A kedvenc már nem is hatott furának.
A kedvenc egyszerre a legszebb és a legundorítóbb film, amit valaha láttam. Gyönyörű felvételek, tökéletes kompozícióban, direkt nem megszokott szögből és lencsével forgatott, amitől a képi világ zsigerekig hatolóan zavaró lett. Ezután következett a rendező legnagyobb pénzügyi és szakmai sikere, a Szegény párák. A film mindent megnyert 2023-ban, amit lehetett, így Yorgos elérte, amit minden rendező szeretne Hollywoodban: bármit elkészíthet.
Erre a görög „csodacsávó” elhozta nekünk A kegyelem fajtáit. Miről is szól a film? Vagyis, inkább filmek. A kegyelem fajtái három rövidfilmből áll, amiket nem történetük, vagy szereplőik kötnek össze, inkább csak a témájuk és hangulatuk. Az első rövidfilmben egy átlagember (Jesse Plemons) próbálja minden igényében kielégíteni az irányításmániás főnökét (Willem Dafoe).
Amikor a férfi eléri a töréspontját, a főnök leveszi róla a kezét. Ekkor Plemons karaktere nem tud mit kezdeni a szabadsággal és megpróbál mindent elkövetni, hogy visszatérhessen a kontrollált életéhez, mert még azt se tudja eldönteni, hogy mit rendeljen egy étteremben. Márpedig amit a főnök megkövetel, az nagyon nem mindennapi.
A második történetben Plemons egy rendőrt játszik, akinek eltűnik a felesége (Emma Stone). A feleség egy tengerkutató hajón végzett kísérleteket kollégáival, de egyik nap megszűnt a kapcsolat a tudósok és a központ között. Kutatás indult a hajó után, de hiába. A rendőr nem tud mit kezdeni a tehetetlenséggel, miközben a környezete nyugtatni próbálja.
Ekkor a rendőr nem biztos benne, hogy az igazi feleségét kapta-e vissza. Egyre több jel utal arra, hogy valami nem stimmel. Emma Stone mindent megtesz, hogy paranoiás férje elfogadja, ám a nézőnek sem teljesen világos, hogy melyik nem túl stabil lelki állapotban lévő embernek van igaza. Ennek az epizódnak a lezárása különösen zavarba ejtő.
A harmadik rövidfilm, a leghosszabb mind közül. Két vallási fanatikus (Stone és Plemons) keresi a vezetőjük által megjövendölt megváltót, akinek különleges képességei vannak. Megismerjük a kultusz vezetőit (Willem Dafoe és Hong Chau), a működésüket, és hogy miért keresik ezt a személyt.
Mivel ekkor már Stone kiesik a kultusz kegyeltjeinek köréből, mindent elkövet, hogy ő legyen, aki visszaviszi a nagyhatalmú gyógyítót, ezért bárkin és bármin átgázol. Néha szó szerint.
Feltűnhetett, hogy nem írtam le a karakterek neveit. Ez azért volt, mert mindhárom filmben ugyan az a maréknyi színész játszik, merően eltérő szerepeket. Plemons az első rész tehetetlen beosztottja, a második kétségbeesett paranoid rendőre, míg az utolsó a vallás teljesen agymosott fanatikusa. Stone az elsőben alig szerepel, a középső történetben ő a fő konfliktus forrása, mint a feleség, míg a harmadik teljesen az ő sikerének és bukásának a rövidfilmje.
Általában nem vagyok az antológiák ellen. Nagyon szeretem a netflixes Fekete tükröt és az Alkonyzónát is. A kegyelem fajtái pedig nagyon hasonlít ezekre. Ám címével ellentétben sokszor kegyetlen, erősen szexualizált és erőszakos. Hiányzik a Lanthimostól megszokott maró humor, néha próbál vicces lenni, de valahogy itt nem működött. A különleges látványvilágtól is búcsút vehetünk.
A történetek közül egyértelműen az első a legerősebb, a második is érdekes kérdéseket vet fel, de a vége egyáltalán nem kielégítő, míg a leghosszabb, utolsó etap véleményem szerint a leggyengébb.
Aki látott már Yorgos Lanthimos-filmet, annak nem lesz meglepő, hogy ez a mozi nagyon fura. A Szegény párák szinte mainstream hollywoodi mozinak hat mellette. Tipikus szerzői film, ami teljesen elengedi a néző kezét, és ráhagyja az értelmezést. Ez sokaknak nem fog tetszeni.
Egy biztos, Jesse Plemons zseniális! Végre nagyobb szerepben láthatjuk, és bizony mindhárom karakterben eltűnik a színész. Teljesen megérdemelte a Cannes-filmfesztivál legjobb színésznek járó díját.
A többi szereplő is hozza a tőlük elvárt színvonalat. Willem Dafoe, Hong Chau, Mamoudou Athie, Jow Alwyn, Margaret Qualley tökéletesen követik Lanthimos utasításait. Mindenki robotikusan játszik, mintha nem evilági lenne a történet. Az egész film szürreális és teljesen logikátlan, és mégis emberi tud maradni. A három narratíva között az összekötő kapocs a szeretet, vagyis inkább a vágy, hogy szeressék és elfogadják. Mindegyik történet olyan emberekről szól, akik bármit elkövetnek, hogy szeressék őket. Ezért az elfogadásért pedig legtöbbször a leggonoszabb, legsötétebb tetteket is elkövetik. Ez az a típusú film, amit mindenki máshogy fog értelmezni, és ezzel nincs is baj. Igazi beszélgetés-indító, de a megszokott pár mondat helyett, ha valaki megkérdezi tőled, hogy miről szólt A kegyelem fajtái, akkor bizony nagyon sokat lehet elmondani róla.
Én se vagyok benne biztos, hogy ajánlanám moziban megtekintésre. Nem látványos, és a mozikörnyezet nem biztos, hogy hozzáad annyit, hogy ennyi pénzt költsünk el rá. Ám az alkotók megérdemlik… nem tudom. Én örülök, hogy megnéztem, de mindenki döntse el maga, megér-e neki ennyit egy „érdekes” kaland. A kegyelem fajtái megtekinthető a mozikban, de siessünk, van egy olyan sejtésem, hogy nem sokáig lesz ott!
