Az amerikai járványügyi központ kutatói szerint emberről emberre terjedt egy ritka vírus Bolíviában, amely vérzéses lázat okozhat, írja a Guardian.


A kutatók szerint 2019-ben két fertőzött beteg adta át a Chapore-vírust három egészségügyi dolgozónak a de facto főváros La Pazban. Az egyik páciens és két egészségügyi dolgozó később meghalt.

Eddig mindössze egyetlen egyszer dokumentáltak ehhez hasonló gócpontot a világon, még 2004-ben a szintén bolíviai Chapare régiójában.

A kutatásunk megerősítette, hogy egy fiatal rezidens, egy mentőorvos és egy gasztroenterológus megfertőződött a vírussal, miután érintkezett a betegekkel. Úgy gondoljuk, hogy a testnedv lehetett a vírus terjesztője

- közölte Caitlin Cossaboom, a CDC epidemiológusa.

A vírust patkányok hordozzák, és képesek átadni az embereknek. A vírusok nagy általánosságban testnedvvel terjednek, és könnyebb megfékezni a terjedésüket, mint például a légúton terjedő koronavírust.

A pácienseknek láza és gyomorfájdalma volt. hánytak és fájtak a szemeik. Mivel nincs gyógyszer a betegségre, csak intravénás eljárásokkal tudták kezelni őket. Amikor kiderült, hogy ők adták át az egészségügyi dolgozóknak a fertőzést, a tudósok nagyon meglepődtek.

A lap cikke szerint a felfedezés emlékeztetőül szolgál, hogy a tudósok újabb emberre veszélyes vírusokat próbálnak beazonosítani, miközben szinte az egész járvány a koronavírus-járvánnyal küzd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!