Elfogták a rendőrök azt a Gy. Attilát, aki bosszúból kinyomta a volt barátnője szemét Kemecsén, miután a 22 éves lány nem akart kibékülni vele. Az emberölés kísérlete miatt körözött férfit Hencidán fogták el.

Lipők Sándor, Kemecse polgármestere a közösségi oldalán tudatta, hogy a rendőrség a mai nap elfogta a brutális bűncselekménnyel gyanúsított férfit, akinek az elszámoltatása jelenleg is tart.

A rendőrség valóságos hajtóvadászatot indított, és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az egészen rettenetes bűncselekmény elkövetésével gyanúsított hencidai férfivel szemben. A család épp tévét nézett szombat este, amikor a férfi elkövette a borzalmakat.

Gabi egyik szeme az arca előtt lógott, a másikat csak másnap találta meg a fűben az egyik szomszéd. Attila megérdemelné, hogy ugyanúgy szenvedjen, mint a testvérem. A védekezésképtelen húgomat még végig is húzta a földön, méghozzá arccal lefelé.

- nyilatkozta korábban a Borsnak a lány testvére, Roland.

police.hu

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a legfrissebb közleményében megerősítette, hogy a 22 éves lány mind a két szemét elvesztette, ezzel maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett.

Az elfogással kapcsolatban azt közölték, hogy berettyóújfalui kollégáik egy hencidai ingatlant ellenőriztek csütörtökön, miután tudomásukra jutott, hogy az emberölési kísérlet miatt körözött 33 éves férfi ott bujkál.

Átkutatták a házat, és a férfit egy szekrény mögött, a pokrócok alatt találták meg. A férfi ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt folytat büntetőeljárást.

police.hu

A nyomozás adatai szerint a férfi február 5-én este Kemecsén felkereste volt barátnőjét, akit megöléssel fenyegetett, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő mindkét szemét elvesztette.

A szabolcsi egyenruhások Gy. A.-t már át is vették a Hajdú-Bihar megyei kollégáiktól, és Nyíregyházára szállították. A férfi elszámoltatása és kihallgatása folyamatban van.

Frissítünk!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság péntek hajnalban azt közölte, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a hencidai férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!