Az ókori görögök számára India és általában a Kelet a csodák földje volt tele különös teremtményekkel. Plutarkhosz Nagy Sándor- életrajzában azonban egy ilyet sem említ, amikor az uralkodó India felé vonult, hacsak nem tekintjük annak az újszülött bárányt, amely tiarát viselt a fején, és mindkét oldalán heréi nőttek.


Nyilván nem mindennapi látvány, de senkit nem hozott zavarba: baljós előjelnek vették, Nagy Sándor rituálisan megtisztíttatta magát, és mentek tovább. Egy Kr.u. III. századból származó Nagy Sándor-regény viszont bőségesen pótolt mindenkit, aki szörnyek után sóvárgott.

A könyv Kalliszthenész neve alatt jelent meg, de biztosan nem a filozófus írta, hanem az ismeretlen szerző próbálta ezzel hitelesebbé tenni irományát. A mai történetírás nyilvánvalóan nem fogadja el történelmi forrásként, de a maga korában, sőt évszázadokon keresztül óriási hatása volt. Lefordították latinra, perzsára, még a középkori, verses Nagy Sándor-regényváltozatok is ebből indultak ki.

Ebből a fantasztikus világból ad ízelítőt a Határtalan Régészet téli kiadásában (egy XV. századi leideni krónika alapján) Németh György Nagy Sándor és a keleti szörnyek című cikkében.

Fűrészkarú óriások és szőrös, nőnemű szörnyek

Perzsiából kelet felé haladva a seregre úgynevezett phütoszok támadtak: a 9,5 méter magas emberek alkarja és keze olyan volt, mint a fűrész, a makedónok vagy száz katonát vesztettek, mire menekülésre kényszerítették őket. A bunkókat lóbáló, másfél méter magas és lándzsanyél vékonyságú okhliszok viszont olyan sokan voltak, hogy a király inkább rájuk gyújtatta az erdőt.

Hosszabb pihenő után az almaevők földjére jutottak, egy tetőtől talpig szőrös, emberszerű lény jött velük szemben. Elfogták, mire az elevenen felfalt egy nőt, és ordítani kezdett. Erre előkerültek a társai is, ismét a növényzet lángra lobbantásával sikerült őket elűzni. Egy másik beszámoló szerint ezek

a vaddisznószerűen szőrös lények nőneműek voltak, háromszor nagyobbak, mint a katonák, kezük olyan karmokban végződött, mint egy-egy kard, és úgy is harcoltak velük.

Sok harcost megöltek és felfaltak, végül vadászkutyákkal sikerült elriasztani őket: ugatásuktól megrémültek.

Utazás az égbe

A leideni krónika szerint számos hihetetlen állattal történt találkozás után Nagy Sándor maga keveredett olyan kalandba, amely után nem volt sem eleven, sem holt. Egy helyen a hegyek között hatalmas, szelíd dögevő madarakkal találkozott, néhány katona hátukra ülve repkedett velük a sereg fölött.

Sándor járomba fogatott két madarat, maga egy hozzá erősített tehénbőr kosárba ült, és egy dárdára szúrt májat lógatott a madarak elé. Ahogy azok el akarták érni, a levegőbe emelkedtek a királlyal. A föld egyre kisebb volt alattuk, végül már csak akkora, mint egy szérűskert, amit egy hatalmas kígyó, a világtenger fogott körbe. Olyan hideg volt, hogy a király teljes testében remegett. Ekkor egy ember formájú szárnyas lény jelent meg, és így szólt:

Alexandrosz, még a földi dolgokat sem vagy képes felfogni, és mégis az égiekre törekszel?

Majd figyelmeztette, hogy gyorsan térjen vissza. A lándzsával mutasson a föld felé, a madarak követni fogják - így is lett. Ahogy visszaért, több kalandot már nem kívánt, hamarosan elérte Indiát, ahol győzelmet győzelemre halmozott.


❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!