Orbán Viktor miniszterelnök december 23-án jelentette be, hogy februártól már SZÉP-kártyával is lehet fizetni az élelmiszert a boltokban. A másnap megjelent rendelet szerint egyelőre 2022. május 31-ig él a lehetőség, dohányt és szeszesitalt pedig továbbra sem lehet a pihenőkártyával vásárolni. Ehhez képest több olvasónk azt jelezte, nincs semmi újdonság az intézkedésben, egyes boltláncokban eddig is megengedték az élelmiszer, de akár a vegyi áru kifizetését is a kártyával. Annak ellenére, hogy az idevágó kormányrendelet szerint január végéig élelmiszert csak éttermi és vendéglátásban lehetett vásárolni a kártyával.

Tibor azt állította, hogy náluk, egy vidéki nagyváros Coop-üzletében már körülbelül egy éve elfogadják a pihenőkártyát élelmiszervásárlásnál. El is küldte a blokkot, amely szerint 2022. január 3-án kólát, kakaót, és sajtos pogácsát vásárolt a Coop-üzletben, amit az OTP-s SZÉP-kártya vendéglátás zsebéből fizetett. Ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy már most is lehet élelmiszert vásárolni a pihenőkártyával.

Egy másik olvasónk azt írta, Coop és CBA üzletekben is rendszeresen fizet SZÉP-kártyával. Ő úgy tudta, némi megkötés azért van, például Coop-üzletekben alkoholt nem lehet a kártyával vásárolni, de tejterméket, kenyeret rendszeresen vásárolt vele, a konyhájukról azonban készételt nem. Megkerestük a két említett láncot, de kérdéseinkre nem reagáltak, ismételt megkeresésünkre a CBA azt írta, nincs tudomásuk ilyen esetről. A jogszabályok betartása mindenkire nézve kötelező, ez pedig nem teszi lehetővé az általunk leírt felhasználási módot - tették hozzá.

Úgy tűnik azonban, hogy nem egyedi esetekről számoltak be olvasóink, munkatársunk is azt tapasztalta, hogy más a gyakorlat, mint ami a kormányrendeletből következne. Január 4-én elmentünk két Pest megyei CBA-ba és egy Coopba. A kisebbik CBA-ban azt mondták, náluk nem lehet SZÉP-kártyával fizetni, de a lánchoz tartozó másik, nagyobbik üzletben igen. Amikor ott megkérdeztük, hogy a vásárolt két túrót fizethetnénk-e SZÉP-kártyával, igenlő választ kaptunk, és arra is, hogy ha vegyiárut vennénk, az is beleférne-e.

A pénztáros jelezte, elég, ha a vásárolt termékek nagyobbik része élelmiszer, akkor már elfogadják a pihenőkártyát.

A Coopban is pozitív választ kaptunk, a pénztáros megerősítette, fizethettünk volna SZÉP-kártyával a kenyeret vagy más terméket is, ami az üzletben kapható.

Elmentünk még két budapesti Lidlbe, és Pest megyében Tescóba, Pennybe, Aldiba és egy benzinkúton működő Sparba is - mind a hat helyen azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a SZÉP-kártyával nem lehet vásárolni az üzletben. Hogy a februártól kinyíló lehetőséggel élni szeretnének-e, arra a körkérdésünkre a Spar és a CBA igennel válaszolt, az Aldi és a Lidl pedig azt írta, még megfontolják.

Marjai János / 24.hu

Megkerestük a három kártyakibocsátó bankot is. Az OTP, a K&H és az MKB is azt írta, ha a szolgáltató tevékenységi körében szerepel a jogszabályban rögzített TEÁOR kód, akkor kötnek vele elfogadóhelyi szerződést. Ezt ellenőrzik is a cégkivonatban. Csakhogy mint ismert, a tevékenységi kör bejelentése nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vállalkozás gyakorolja is az ott jelzett tevékenységet. Innen nézve tehát olyan elfogadóhelyekkel is köthettek szerződést a kártyakibocsátók, amelyek csak tevékenységi jegyzékük szerint foglalkoztak például vendéglátással, de ténylegesen nem. Máshonnan közelítve: lehet, hogy egy láncban vannak olyan üzletek, ahol működik melegkonyhai rész is, ahol eddig is használható volt a SZÉP-kártya, és olyanok is, amelyekben nincs vendéglátás. De a lánccal ettől leszerződhettek a SZÉP-kártya elfogadására, viszont elvileg a melegkonyhával nem rendelkező üzletekben, illetve a nem melegkonyhai vásárlásoknál eddig nem lett volna szabad elfogadni a kártyát.

A K&H és az MKB hozzáfűzte, hogy - a kormányrendeletben meghatározott tevékenységi körökbe tartozó - SZÉP-kártyás szolgáltatás nyújtása, illetve a SZÉP-kártya jogszerű elfogadása a szolgáltató felelőssége. A K&H hangsúlyozta, ezt a megkötött szerződésben is rögzítik, valamint az üzletszabályzatukban a szerződési feltételek között is feltüntetik. Az OTP pedig jelezte, az előírásoktól való eltérést bejelentés alapján tudják megvizsgálni, és indokolt esetben felszólítják a partnert a szabályos elfogadói magatartásra. Ilyen jelzést azonban eddig még nem kaptak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!