Vasárnap még napsütés, de már gyülekeznek a felhők, és a hét eleje újra átvált hűvösebb, esősebb áprilisba.


Szombaton a napos időt csak vékony fátyol-, illetve gomolyfelhők zavarhatják, legfeljebb egy-egy jelentéktelen zápor alakulhat ki. Helyenként keleten és néhol északnyugaton élénk lehet a szél. A csúcshőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Vasárnap is még sok lesz a napsütés, amit keleten csak gomolyfelhők zavarhatnak, a Dunántúlon napközben nyugat felől pedig a fátyolfelhőzet kezd növekedni.

Hétfőre befelhősödik az ég, és több hullámban számíthatunk esőre, záporokra, helyenként zivatarokra. Élénk, időnként erős lehet a délies, majd északnyugatira forduló szél. A maximumok 13 és 22 fok között alakulnak.

Kedden keleten még többfelé eshet, máshol nyugat felől felszakadozik a felhőzet, a napos-gomolyfelhős időben elszórtan lehet egy-egy zápor, néhol zivatar. Az északi, északnyugati szelet élénk, erős lökések kísérhetik többfelé. Délután északkeleten 11-13, máshol 14-19 fok valószínű. Szerdán szeles időre, de több napsütésre van kilátás. Keleten és a középső tájakon előfordulhat egy-egy zápor. Kicsit hűvösebb idő várható 11 és 17 fok közötti maximumokkal.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!