Elvesztette a NASA a kapcsolatot a közelmúltban felbocsátott műholdjával - írja az AP News. A kis űreszköz Hold-misszióra indult, a küldetés mintegy 32,7 millió dollárba került. Az űrhivatalnál bíznak benne, hogy még helyreállhat a kommunikáció.

A CAPSTONE műholdat június 28-án bocsátották fel Új-Zélandról, majd közel egy héten át keringett bolygónk körül. Hétfőn szakadt el a Földtől, és kelt útra a Hold felé. A héten még sikerült kapcsolatba lépni az űreszközzel, Sarah Frazier, az űrhivatal szóvivője szerint később viszont megszakadt a kommunikáció. A NASA szakértői jelenleg is vizsgálják a helyzetet.

A CAPSTONE nagyon fontos szerepet tölthet be a későbbi Hold-missziók megalapozásában.

A mindössze 25 kilogrammos, mikrohullámú sütő méretű műhold olyan pályán keringene az égitest körül, amelyen a Gateway nevű jövőbeli űrállomást is működtetni akarják. A Gateway egy nap olyan állomáshely lehet, ahonnan az űrhajósok a Hold, esetleg a Mars irányába utazhatnak tovább.

NASA

Az érintett pálya a Hold és a Föld gravitációs mezeje között egyensúlyoz. Ez lehetővé teszi, hogy az itt lévő űreszközöknek kevesebbet kelljen manőverezniük, ennek köszönhetően pedig üzemanyagot takaríthatnak meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!