A leendő miniszter maga kérte, hogy az uniós pénzek ügyéért ne ő feleljen a jövőben. Az így átkerülhet a Miniszterelnökséghez.


Hamarosan elkezdődik Tuzson Bence bizottsági meghallgatása a Parlamentben, miután Orbán Viktor az 51 éves államtitkárt kérte fel, hogy legyen igazságügyi miniszter Varga Judit távozása után. Hétfőn azonban Tuzsont csak az igazságügyi bizottság hallgatja meg, az „európai ügyeket” ugyanis kiveszik a tárca hatásköre alól – tudta meg a hvg.hu.

Azóta a miniszterjelölt is bejelentette, hogy ő maga kérte az európai uniós ügyek kerüljenek el tőle, mert – mint fogalmazott – „tiszta, hagyományos Igazságügyi Minisztériumot” szeretne vezetni. Hozzátette: vezetése alatt a minisztérium fókuszába a jogi szuverenitás védelme és az ítélkezési gyakorlat áttekintése kerül majd.

A lap információi szerint az európai ügyek ezentúl valószínűleg a Miniszterelnökséghez kerülnek, ahol a miniszterhelyettes felel majd értük. Itt fognak tehát a továbbiakban dolgozni azon, hogy a Magyarországnak szánt, de jogállami aggályok miatt visszatartott uniós pénzek végül az országba kerüljenek.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!