A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) szerint terveknek megfelelően teljesítette felderítési feladatait a Csu-zsung - írja az MTI. A kínai marsjáró május 15-én landolt a vörös bolygón, ezzel az ázsiai ország lett a harmadik állam, amely sikeresen juttatott űreszközt a Mars felszínére.

Augusztus 15-ig a robot 90 marsi napon, azaz nagyjából 92 földi napon át dolgozott a vörös bolygó felszínén. Ez idő alatt az összes tudományos eszköze működésbe lépett.

A CNSA szerint a rover továbbhalad a bolygó Utopia Planitia nevű síkságának déli részén, és újabb feladatokat fog elvégezni.

A Tienven-1 űrszonda tíz hónapon át tartó utazást követően érte el a vörös bolygót, ahol leszállóegysége május 15-én hajtott végre sikeres landolást.

HANDOUT / China National Space Administration (CNSA) / AFP

A kínai mitológia egyik tűzistenéről elnevezett Csu-zsung 1,85 méter magas, tömege pedig 240 kilogramm. A marsjárót a Földdel kapcsolatot tartó Tienven-1-ről irányítják. Az égitest légkörének és talajának vizsgálata mellett a rover képeket is készít, illetve feltérképezi a síkság környékét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!