A DK politikusa azzal vádolta Sulyok Tamást, hogy törvényellenesen játszott át magyar termőföldeket külföldieknek. Az ügyészség azonban elévülés miatt nem is vizsgálja ezt az ügyet.


Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője azzal vádolta Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy alkotmánybíróként 2014 és 2019 között jogosulatlanul vette fel a fizetését, mivel nem jelentette be az összeférhetetlenségét.

A nyomozó ügyészség adatai szerint, amikről az Indexszámolt be, dr. Dobrev Klára feljelentésével szemben azonban