5+1 találatot ért el az Eurojackpoton még március közepén. 90 napja lett volna felvenni az összeget, de nem jelentkezett érte.


Több mint 100 millió forintot nyert egy szerencsés lottózó, de nem jelentkezett a nyereményéért. Ezért a pénz bekerül egy elkülönített nyereményalapba – tudta meg a 24.hu a Szerencsejáték Zrt.-től.

Az Eurojackpot nemzetközi lottójáték március 10-i sorsolásán a a következő nyerőszámokat húzták ki: 6, 17, 22, 39, 46, valamint 5 és 12. Egy magyar játékos 5+1 találatot ért el, a nyereménye pedig bruttó 304 888 euró volt.

Az így megmaradt pénz felhasználására 180 napja van a Szerencsjáték Zrt.-nek. A szabály szerint ennek keretében „például különsorsolások szervezésével, vagy nyerőosztály nyereményalapjának kiegészítésével juttathatja vissza a játékosokhoz”.

A portál megjegyzi, hogy nem ez az első eset, amikor a nyertes nem jelentkezik a pénzéért. 2017-ben például közel másfél milliárd került vissza a játékosokhoz az ötös lottón, de százmillió forintot meghaladó jackpot is bent ragadt több alkalommal. Arra azonban az Eurojackpot 11 éves hazai történetében még nem volt példa, hogy 5+2 vagy éppen 5+1 találatos nyereményért nem jelentkeztek a magyar nyertesek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!