Visszafesteti fehérre annak a galériának a falát a tihanyi önkormányzat, amire nemrég egy hattyút festett egy street art művész - vette észre a Telex.


Tihany főépítésze a TakerOne nevű készítőnek egyszerűen csak annyit mondott, falfestés ide nem való, ezért visszaállítja a galéria falának színét az eredeti állapotába.

A hattyú készítője minderről egy Facebook-posztban számolt be, melyben azt írja, településképi rendelet szabályozza, hogy az épületek hogy nézhetnek ki, még akkor is, ha teljesen privát területen található a fal, de látszik az utcáról. A galéria tulajdonosainak valóban engedélyt kellett volna kérniük (amit elvileg nem kaptak volna meg), de nem kértek, mert nem számítottak rá, hogy bárminemű probléma lehet a dologból.

Ahogy a hattyú készítője is írja,

egy direkt visszafogott dizájnt készítettem ide, hogy illeszkedjen a környezetébe, témájában a Balatonhoz kapcsolódik, és mindenkinek tetszett, aki ezen rövid idő alatt láthatta.

Ennek ellenére valahol egy papírra le van írva, hogy az a fal márpedig fehér, ezért "Tihany hattyú nélkül marad".

A Telex utánanézett az ominózus rendeletnek, amelyben kitételként szerepel, hogy "csak egymással harmonikus egységet alkotó, azonos színcsaládba tartozó színek alkalmazhatók egy épületen", valamint "az épületek homlokzati falfelületének színezésénél a környezethez való illeszkedés érdekében vakolt felületeknél csak a fehér és világos földszínek, természetes építőanyagok esetén azok természetes színei alkalmazhatók".

Itt pedig a szóban forgó mű:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!