Közel négyezer vizsgálati minta tűnt el szerdán a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról. Az adat egy cikk szerint azt bizonyította volna, hogy már március közepén tömeges lehetett Magyarországon a koronavírus jelenléte - írja a válaszonline.


Az év 11. és 12. hetében több ezer influenzagyanús minta érkezett a népegészségügyi központba, azonban ezek állítólag más betegségre utaltak.

A sosem látott mennyiségű anyagból csak nagyon kevésről bizonyosodott be az influenzavírus jelenléte. Ezért adódik a kérdés, hogy vajon mi okozta a megbetegedéseket?

Nemzeti Népegészségügyi Központ 12. heti influenzajelentése szerint az orvoshoz fordulók száma jelentősen csökkent, mégis nagyon sok mintát küldtek be a népegészségügyi központba a 2019-es év 12. hetéhez képest.

Végignéztük az évet az első héttől a tizenegyedikig, de nem találtunk semmi érdekeset: heti 100-200 között beküldött minta, az esetek 30-50 százalékában influenza. Semmi izgalom. Tehát a csak a március 15-i héten robbantak be a számok - gondoltuk, és ismét kinyitottuk a 12. hétről szóló jelentést. Elsőre úgy gondoltuk, káprázik a szemünk, mert egészen más adat szerepelt az NNK honlapján, mint egy órával korábban. Eltűnt a vizsgálatok tömege

- írják a valaszonline cikkben.

A 12. heti jelentésben korábban 2855 mintáról írtak, majd egyszer csak 70-re csökkent ugyanaz a szám utólag.

A portál megkérdezte az NNK-t, miért módosították utólag az adatokat, és miért szüntették be hetekre az influenzajelző-szolgálat jelentéseinek közlését, és ha nem influenza volt a mintákban, akkor mi? Bevizsgáltatták-e a mintákat koronavírusra? Választ nem kaptak.

Koronavírus - Még több hír a témában »

Karácsonyék összeraktak egy térképet kevésbé ismert budapesti helyekről, ahova sétálni lehet menni

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!