Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

A HVG tudta meg, hogy valószínűleg Vajna Tímea fogja örökölni Andy Vajna összes vagyonát, miután eltűnt a producer eredeti végrendelete.

"A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az (sic) törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja: 1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére." - mutat rá a HVG arra a dokumentumokra, amit az elmúlt időszakban adtak le a cégbíróságra, és amelyekben a Vajna-hagyatékról van szó.

A dokumentumból kiderül, hogy bár Andy Vajna 2018. március 7-én végrendeletet írt, annak eredeti példánya "nem volt fellelhető", a hagyatéki tárgyaláson eredeti példány nem került bemutatásra, a felek a hagyatéki tárgyaláson nem rekonstruálták a végrendeletet, ezért azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során figyelembe venni nem tudta.

"A közjegyző a hagyatéki eljárásban elhangzott nyilatkozatok és a rendelkezésre álló iratok alapján a rendelkező részben írtak szerint állapította meg az örökhagyó hagyatéki vagyonát és a hagyatéki tartozásokat. Az örökhagyó hagyatékából az örökhagyó házastársa az őt megillető örökrészre igényt tartott, a hagyaték átadását a törvényes öröklés rendje szerint kérte. A fénymásolatban rendelkezésre álló végrendeletben végrendeleti végrehajtóként kijelölt személy az eljárásban az öröklés rendjét nem vitatta. Az örökhagyó házastársának az örökhagyó hagyatékával szemben házastársi vagyonközösségi igénye nem volt" - írják a dokumentumban.

Hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (mai árfolyamon 37,3 milliárd forint). A többi hagyatéki vagyonhoz nincs érték írva.

A HVG szerint a 123 millió dollárral Vajna Tímea a 31. leggazdagabb magyar lett, megelőzve Orbán Viktor vejét, Tiborcz Istvánt. Végösszeget ugyanakkor akkor lehet mondani, ha kiderül, hogy mekkorák az iratban feltüntetett tartozások.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!