Nagy mennyiségű kínai gyártmányú Covid-gyorstesztet küldött a fővárosi kormányhivatal a háziorvosoknak.

Sára Botond kormánymegbízott, Józsefváros korábbi fideszes polgármestere a múlt hét elején körlevélben értesítette az orvosokat arról, hogy a praxisok számára védőeszköz- és fertőtlenítőszer- csomagot állítottak össze, amit hamarosan kiszállítanak a rendelőkbe. A szállítmányt szerdán és csütörtökön kapták meg a házorvosok. Ekkor derült ki, hogy a napi működéshez szükséges eldobható, olcsón beszerezhető védőfelszerelésből, gumikesztyűből, maszkból csak egy-egy csomag érkezett, a küldemény nagyobb részét az előzetes tájékoztatóban meg sem említett Covid-tesztek tették ki. Információink szerint sok helyen több mint száz darab orrnyálkahártyás tesztet találtak a dobozokban.

A háziorvosokat meglepte az antigéntesztcsomag, mert a kormányhivatal semmilyen felhasználási utasítást nem mellékelt hozzá.

A tesztelés eddig nem tartozott a házorvosok feladatkörébe, és a megkérdezett orvosok amúgy sem tartanák jó ötletnek, hogy a fertőzéses tüneteket mutató pácienseket ezután abban a rendelőben kelljen fogadni, ahol az oltási program is zajlik. Szűrőprogram nélküli szóróajándéknak viszont drágállják a feltehetően több százezer forintot érő csomagot.

Olvasói kép

A szétküldött Wondfo gyártmányú antigéntesztek mellé a csomagban semmilyen tájékoztatást sem mellékeltek a szállítmány eredetéről, magyarországi forgalmazóról. A dobozon feltüntetett belga cég a 24.hu kérdésére azt közölte, hogy ők csupán uniós adminisztratív ügyekben képviselik a kínai gyártót, így a szállítmányról nincsenek információi. A csomagolás szerint a terméket tavaly év végén gyártották és 2021. december 2-ig lehet felhasználni.

A Wondfo neve eddig a nyilvánosság előtt nem merült fel nagyobb magyarországi állami beszerzések kapcsán, egy éve, 2020 áprilisában a brit kormánynak viszont óriási pénzügyi és tekintélyveszteséget kellett elkönyvelnie miatta. Az első hullám idején a két kínai gyártótól, köztük a Wondfótól olyan gyorsteszteket vásárolt 16 millió fontért, azaz nagyjából 6 és fél milliárd forintért, amelyeket gyenge minőségük miatt végül nem lehetett felhasználni.

A 24.hu még pénteken megkereste a fővárosi kormányhivatalt, hogy tisztázza, milyen célból küldte ki a praxisokhoz a gyorsteszteket. Azt is szerettük volna megtudni, hogy milyen forrásból és mikor szerezték be a kínai terméket, választ azonban egyelőre nem kaptunk.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!