Bata Adrienn, művésznevén Barbee az Instagram-oldalán közzétett lapozható bejegyzésben jelentette be, hogy férjével, Zentai Gáborral első gyereküket várják.


Hihetetlenül boldogok vagyunk, ugyanis novemberben szülők leszünk! ???? Szóval az utóbbi időben emiatt is voltam annyira inaktív és már szörnyen nehéz volt titkolni a pocakomat, főleg képeken! ???? Mivel sokan hosszú évek óta követtek, ezért mindenképp szerettem volna megosztani veletek a boldogságunkat! ☺️????

- írta posztjában, hozzátéve: mostantól több babás tartalomra számíthatnak tőle a követői.

Az énekesnő a Blikknek elmondta, decemberben döntöttek úgy párjával, hogy jöhet a baba, márciusban pedig már pozitív lett a terhességi teszt. Barbee jól viseli a várandósságot, elkerülik őt a nagyobb rosszullétek. Az étrendjében azonban történtek változások: míg eddig nagyon odafigyelt az egészséges étkezésre, most legszívesebben állandóan pizzát és hamburgert enne. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a baba kislány vagy kisfiú.

Talán két hét múlva kiderül, ha megmutatja magát majd a pici. Azt azonban már most tudjuk, hogy apás szülést tervezünk. Megkérdeztem Gábort, hogy szeretne-e bent lenni, amikor a kicsi világra jön és egyértelmű igen volt a válasza.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BARBEEMUSIC ® (@barbeemusic) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!