A borsodi férfit a jelenlegi felesége és az anyja segítette az akcióban. A tervük azonban nem vált be.


A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség emberrablás és súlyos testi sértés miatt emelt vádat egy férfi és két nő ellen, akik a férfi volt házastársát erőszakkal egy lakásba vitték, ott bezárva tartották és bántalmazták azért, hogy a nő lemondjon a férfivel közös gyermeke szülői felügyeleti jogáról.

A vádlottak 2020 szeptemberében tudomást szereztek a volt feleség tartózkodási helyéről, és onnan akarata ellenére gépjárművel elvitték egy általuk bérelt miskolci lakásba. Közben a férfi többször megütötte és megrúgta a nőt, így kényszerítve, hogy beszálljon a gépjárműbe, majd a lakásban is tovább bántalmazta, és feleségével együtt bezárták, hogy ne tudjon megszökni.

A férfi azt akarta elérni, hogy a volt felesége lemondjon a gyermekük szülői felügyeleti jogáról. Ezért a gyámhivatalba is bevitték, ahol az ügyintéző tájékoztatta őket, hogy az eljárás már a bíróság hatáskörébe tartozik, mivel a válóper megindult. Ezt követően a férfi elengedte a volt feleségét.

Az ügyészség a vádlottak közül a büntetett előéletű férfival szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, míg a büntetlen előéletű családtagjaival szemben felfüggesztett börtönbüntetést és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

Forrás: ügyészség


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!