Csoportosan és szervezetten elkövetett lopás gyanúja miatt tartóztatott le három férfit a rendőrség Lettországban. A 30 és 40 év közötti férfiakat azzal gyanúsítják, hogy december 2-án, hajnalban elraboltak egy pulykát egy kis magánállatkertből Rigában - írja az AFP francia hírügynökségre hivatkozva egy luxemburgi hírportál.


A biztonsági kamera rögzítette, ahogy három fekete ruhás alak behatol az állatkert területére, a pulykát elkapják és egy zsákba gyömöszölik, majd távoznak. A férfiak ezután vonattal a jūrmalai üdülőövezetbe utaztak, majd a Bulduri nevű állomásnál lementek a tengerpartra. Bulduri lettül a pulyka rikoltását jelenti.

A három férfi a tengerparton vodkázni kezdett, és az italból a szárnyas torkán is leerőltettek valamennyit. A bulinak a rendőrök vetettek véget, akiknek szemet szúrt a pulykával mulatozó társaság. Egy helyi tévécsatorna híradója szerint a pulyka sértetlenül, bár látványos másnapossággal küszködve került vissza a lakhelyére.

A rendőrség közleményéből kiderül, hogy a három férfi az egyikük harmincnegyedik születésnapját ünnepelte. Mindhárom gyanúsítottat bírságolták már meg korábban huliganizmusért, és egyéb kihágásokért.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!