Elpusztult az a tízméteres hosszúszárnyú bálna, amely a héten tűnt fel a Temzében, London környékén. Az állat tetemét tudósok vizsgálják meg.


Not brilliant photos, because once I had a camera ready, it never surfaced close again but in fifty years of sailing the river Thames first time I've met a whale there! pic.twitter.com/a1Q8hB9IT6

- Richard Banner (@RichardJBanner) October 5, 2019

A bálna testét kedden a kenti Greenhithe településnél, a sekély vízben fedezték fel, és a londoni kikötői hatóság gravesendi telepénél emelték ki a folyóból.

A kikötői hatóság szóvivője elmondta: olyan nagy volt a bálna, hogy komoly feladat volt kiemelni a folyóból. Úgy fogalmazott:

Annál a járőrhajónál is nagyobb volt, amelyben álltam, azt mondanám, hogy legalább tíz méteres volt.

A londoni Zoológiai Társaság a cetfélék pusztulásával kapcsolatos kutatóprogramjában foglalkozik az esettel. Megpróbálják megállapítani, hogyan került a Temzébe, és mi okozta a cet halálát.

Korábban is láttak már a Temzében hosszúszárnyú bálnákat, egyet 2009-ben, egyet pedig 2013-ban. Azok a példányok is elpusztultak. Idén a Greenhithe-nál elpusztult bálna volt az ötödik olyan egyed ebből a fajból, amely brit partoknál lelte halálát. Korábban évente átlagosan csak két elpusztult egyedet találtak. (MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!