A szemünk védelme a mai, különböző méretű képernyők uralta világban kétségkívül fontos, így az utóbbi években egyre gyakoribbá váltak a különböző bevonatokkal ellátott szemüveglencsék, a különböző gyártók pedig sokszor extra figyelmet szentelnek annak, hogy az általuk piacra dobott eszközök lehetőség szerint ne okozzanak gyors szemfáradást, illetve ne rontsák a látást.
Hasonló próbálkozások a világ különböző részein már hosszú évtizedekkel ezelőtt is történtek, sőt, közel hatvan évvel ezelőtt a Corvin Áruház is beállt a sorba, hiszen
1962-ben a karácsonyi kínálat része lett a méretétől függően 85-100 forintba kerülő üveg TV-előtét, aminek feladata az volt, hogy megvédje a szemet a kékes fénytől
- derült ki a Magyar Ifjúságból (1962. december 15.)
A sajtótermékek végigfésülésekor a következő találat alig több mint egy évvel később bukkan fel: a Magyar Nemzet 1964. februári számaiban feltűnt ugyanis a Rákospalotán megnézhető Color TV-előtét, ami
szemet kímél és gyönyörködtet.
Ezek árát az ekkor már tévét vásárló emberek egyértelműen sokallták, így a kétes értékű barkácsmegoldások felé fordultak:
divattá vált például a sárgás színű, áttetsző celofán használata,
amiről elterjedt, hogy fillérekért nyújtja ugyanazt, mint az üvegből készült társai. Az ötlet a fólia boltokból való eltűnését okozta - derült ki az Esti Hírlap postaládájába 1966 júliusában beérkezett olvasói levelek egyikéből, aminek írója arról szeretett volna információt szerezni, hogy a már elég régóta nem kapható celofánt mikor találja meg végre újra a boltok polcain.
A helyzet rövidesen talán megoldódott, sőt, csigalassúsággal a Háztartási Boltokban is elérhetővé vált előtét ára is süllyedni kezdett. Ezzel egyidőben a karcos, és így jóval olcsóbb darabok is megjelentek az Ezermester Boltokban, ahol mindössze ötven forintért lehetett hozzájuk jutni.
A Magyar Ifjúság (1967. november 10.) néhány ötlettel is szolgált arra nézve, hogy mégis mire lehetne használni őket:
javasolta az olvasóknak, hogy az úgynevezett Pekó előtétlapból, némi sárgaréz csővel, vagy műanyaglábakkal kiegészítve, földdel, szikladarabokkal, zöld növényekkel és mohával megtöltve készítsenek belőle japánkertet, vagy használják mennyezetvilágításra.
A Magyar Hírlap (1968. júl. 18.) szerint két darab egymáshoz erősítésével akár fali akváriumként is szolgálni képes eszközöket lassan itthon is egyre több kisiparos kezdte gyártani.
Ennek egy szuper példáját 1968-ban Bojár Sándor fényképezte le, mégpedig nem is akármilyen környezetben, hiszen a kiállított példány egy modellvasút, ahhoz szükséges alkatrészek és kiegészítők, illetve egy tollasütő és tollaslabda társaságában áll:
A Fortepanon elérhető kép részleteinek vizsgálatával néhány részletre is fény derül: a tévé oldalán lévő felirat sajnos nem olvasható, az előtte lévő két tábla szövege azonban igen. Egyikük a reklámszöveget - "A szemre káros fényt kiszűri, könnyezést, fejfájást, álmosságot megszünteti!" -, másikuk pedig a készítő nevét (Tóth Lajos játékkészítő) mutatja.
A hetvenes évek végén a KIOSZ játékvizsgáló társadalmi szakbizottságában is helyet foglaló, így a különböző iparosok prototípusairól még a sorozatgyártás előtt véleményt mondó férfi művéről készült kép sarkában látható lapon a megrendelés módja, illetve a mérettől függő ára (92, illetve 115 forint) is látszik:
Rendelését sziveskedjen a füzetbe bejegyezni
Budapesten dijtalanul leszállitjuk, felszereljük!
Vidékre postán küldjük!
A szemet óvó hatásban persze nem mindenki bízott. Az épp ötven éve az Ország-Világnak levelet küldő Kiss Istvánné is egy volt ezek közül - sorait a lap a társkereső hirdetések mellett közölte:
Így, ötven év távlatából most már jól látszik: igaza volt.
