A Disney 2018 júliusában rúgta ki A galaxis őrzői-filmeket rendező James Gunn-t, miután olyan régebbi Twitter-bejegyzései kerültek elő, melyekben a pedofíliával és a nemi erőszakkal viccelődött. Márciusban végül megkegyelmeztek a rendezőnek és kiderült, ő rendezheti az Öngyilkos osztag második részét, valamint A galaxis őrzői 3-at.


Gunn most megtörte a csendet, és a Deadline-nak adott interjút. Ebben elmondta, meghatotta Alan F. Horn, a Disney stúdiófőnöke gesztusa, amikor visszahívta őt.

"Hollywoodról az hírlik, hogy mindenki eléggé öldöklő tud lenni. Ez igaz is az iparág egy részére, de azért sok igazán jó ember is van" - nyilatkozta Hornról Gunn, aki először nem is azzal a céllal találkozott a stúdiófőnökkel, hogy visszavegye őt.

Gunn elmondta, hogy távozásának pillanata egyszerre volt élete legrosszabb és egyben legjobb napja is, mivel a rajongóktól rengeteg támogatást kapott.

Nem akartam visszafelé tekinteni, keserű, ideges vagy dühös lenni. Természetesen mindenféle érzelmet megéltem akkoriban, de csak rendes búcsút szerettem volna venni, ennyi járt a fejemben még a kirúgásom után 1-2 héttel megejtett első találkozón is.

Az Öngyilkos osztag folytatása 2021 augusztusában érkezik, A galaxis őrzői 3. pedig 2023-ban kerülhet bemutatásra.

Kiemelt kép: CHRISTIAN PETERSEN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!