A katari vb nagyon sok szempontból egyedülálló. Soha nem rendezett vb-t még kisebb ország, nem volt ennyire rendhagyó az időpont, és csak ritkán kellett ekkora kulturális különbségeket áthidalni.


A futballnak különleges szerepe van az arab világban. Ezekben az országokban a brit és francia gyarmatosítók honosították meg a focit, eredetileg ezzel szerették volna engedelmességre és fegyelemre szoktatni a helyieket.

Ezzel szemben a helyi arab elitek számára a futballklubok alapítása és a bajnokságok szervezése a társadalmi és kulturális haladás jele volt a függetlenségért vívott harcban. Algériában például már 1958-ban emigráns nemzeti válogatottat hozott létre a Nemzeti Felszabadítási Front, de a katari nemzeti liga is előbb létezett, minthogy az ország 1971-ben függetlenné vált Nagy-Britanniától - emlékeztet rá Abdullah al-Arian történész, a katari Georgetown egyetem professzora a New York Times hasábjain. Ő amellett érvel, hogy katar megérdemelte a vb-t.

A professzor szerint a katari vb sokkal elérhetőbb lesz az ázsiaiak, az afrikaiak és a közel-keletiek számára. Egyrészt olcsóbban jutnak el oda, másrészt pedig nem kell kellemetlen vízumeljárásokon átesniük.

Ugyanakkor a kritikusok szerint a helyszín 12 évvel ezelőtti kiválasztásában szinte kizárólag a pénz játszott szerepet. A katari üzletemberek már bő egy évtizede jelen vannak az futball élvonalában, 2011-ben vásárolták meg a ma Neymar, Mbappé, Messi, Donnarumma fémjelezte Paris-St.Germain csapatát, érdekeltségeik vannak Angliától Portugáliáig, a Qatar Airways emblémája pedig ott látható olyan sztáregyüttesek mezén, mint a Bayern München agy az AS Roma.

Katar, mint rendező ország az eddigi legkisebb, alig nagyobb, mint Békés megye, és 3 millióan sem lakják. Az öbölmenti emírség nemzeti válogatottja jelenleg az 50. helyen áll a FIFA-listán (csak összehasonlításul: Magyarország a 36.), bár 2019-ben megnyerték az Ázsia Kupát.

Új utakat, metrórendszert, repülőteret, valamint felhőkarcolók sokaságát építették fel. Készült 8 vadonatúj stadion, melyekbe az Egyesült Államokból érkezett a fűborítás, és olyan külső légkondicionáló kerültek, amik több mint 11 celsius fokkal képes csökkenteni odabenn a hőmérsékletet. A múlt hónapban további 30 ezerrel növelték a szálláshelyek számát, még luxus sétahajókat is beállítottak.

Gondoskodtak egyéb szórakozási lehetőségekről is, tengerparti klubok, karneválok, futurisztikus fényshow-k, zenei fesztiválok várják a turistákat. Még egy olyan DJ is lesz, aki egy, a glastonbury fesztiváltól kölcsönvett 25 méter magas, lángot lövellő mechanikus pók tetején adja elő műsorát.

Mindez nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna Katarban, amely az 1990-es években indult gyors fejlődésnek az olajnak köszönhetően. Ekkor vált Doha a fényűző felhőkarcolók, a nyüzsgő bevásárló központok városává ,és ekkor építettek partjainál egy gyöngy alakú mesterséges szigetet. A vb-rendezés elnyerésével ez a fejlődés szédítő sebességre kapcsolt. Mindennek célja a sporton túl az ország és vezetője, Tamin bin Hamád al-Táni sejk imázsának erősítése. Azt azonban senki sem tudja, mit kezdenek majd az épületekkel a világbajnokság után.

És bármennyi új szállás is épület, lesznek, akiknek csak konténervárosokban vagy kempingekben lesz majd hely. Az eseményre ugyanis mintegy másfél millió embert várnak, ez Katar összlakosságának a fele.

Rendhagyó az időpont is, a mérkőzések ma kezdődnek, és nem sokkal karácsony előtt, december 18-án érnek véget. A hagyományos tavaszi-nyári hónapokban ugyanis elviselhetetlenül meleg lett volna. A november-decemberi rendezés azonban teljesen felborította a világ futballelitjének naptárát. Sok focista egyenesen a bajnoki mérkőzésekről érkezik, ami alaposan rányomhatja a bélyegét a legjobbak teljesítményére, és a túlterheltség miatt minden eddiginél súlyosabb sérülések jöhetnek.

A legtöbb kritikát azonban nem az ország nagysága, vagy klímája, hanem maga a katari rendszer váltotta ki.

Ráadásul azért, hogy minden időben készen álljon a vb megrendezésére, a katari vendégmunkásokat mérhetetlenül kizsákmányolták. Azután derült fény az embertelen munkakörülményekre, miután többen is meghaltak az építkezések során. Bár a nemzetközi megfigyelők üdvözölték az ország munkaügyi reformjait, ezt nem fogadták túl lelkesen a katari üzletemberek, és nem biztos, hogy be is tartották azokat.

Jogvédő csoportok arra is felhívják a figyelmet, hogy a sejkségben korlátozzák a szólásszabadságot, és bűncselekménynek tekintik például a homoszexualitást. A rendező előre jelezték például, hogy nem tűrik meg a lelátón a szivárványos jelképeket. Ennek ellenére a dán, a holland, a német, az angol és a walesi szövetség is jelezte, hogy focistáik a szivárványos „One Love” feliratú karszalagot viselik majd, és akár a büntetést is vállalják ezért.

Az emberi jogi csoportok aggódnak amiatt is, hogy a katari rendőrség miként kezeli a helyi törvények megsértését a külföldiek részéről. Büntetendő például az országban a házasságon kívüli szex, sőt, a nemi erőszak áldozatai ellen is eljárás indulhat, ha az esetükről tudomást szereznek a hatóságok. Az illetékesek „nemhivatalosan” elárulták, hogy a rendőrök külön kiképzést kaptak a nemi erőszak kezelésére, és hogy nem fognak beavatkozni, ha LGBTQ-aktivisták szivárványos zászlókkal jelennek meg valahol, hacsak nem fenyegeti őket fizikai bántalmazás.

Problémát okozhat az alkoholfogyasztás is. Katar iszlám állam, ahol az alkoholárusításnak és fogyasztásnak igen szigorú szabályai vannak

Csakhogy a FIFA és a vb egyik fő szponzora a Budweiser, amelyet a vb kezdete előtt 8 nappal értesítettek a sörsátrak felszámolásáról. Mivel a sörgyár közel 75 millió dollárral szállt be a vb-üzletbe, a nemzetközi szövetségnek, és a katari szervezőknek is jogi következményekkel kell számolnia. Bár a döntést a biztonsági kockázattal indokolták, jól értesült körök szerint a háttérben Dzsaszim sejk, az uralkodó fivére áll, aki az utóbbi hetekben többször is beleszólt az előkészületekbe.

A rendezők azt remélik, hogy egy sikeres, látványos vb elhomályosíthat minden vádat. A cél érdekében ingyen jegyeket biztosítottak szurkolóknak a világ különböző tájairól, igaz, feltételül szabták, hogy nem bírálhatják Katart, sőt, jelenteniük kell azt, aki ezt teszi.

Hogy végül a kritikusoknak, vagy a lelkes támogatóknak lesz igazuk, az néhány héten belül kiderül.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!