Simon Reevest nemrégiben nevezték ki a Brit Királyi Haditengerészet Bahreinben állomásozó, HMS Chiddingfold nevű aknakeresőjének a kapitányává. Viszont az első alkalommal, amikor sötétedés után kellett volna leparkolnia a 60 méter hosszú hajóval, kétszer is beleütközött egy másik, kikötőben álló hajóba - írja a Sun.


Az angliai Shropshire megyéből származó férfi kevesebb, mint egy héttel a március 16-i incidens előtt kapta meg a HMS Chiddingfold parancsnoki hídja feletti irányítást.

A lapnak nyilatkozó névtelen forrás szerint dokkolás közben Reeves észbe kapott, és megpróbálta visszahúzni a hajót, de már késő volt. A HMS Chiddingfold oldala beleütközött a HMS Penzance nevű hajóba. A HMS Chiddingfold visszahúzása után a második próbálkozásnak is egy ütközés vetett véget. A balszerencsés manőverezés lyukat ütött a 700 tonnás hajó műanyag testébe: a kár becsült értéke 100 ezer font - ami nagyjából 42 millió forintnak felel meg.

Azt nem tudni, hogyan kötötték ki végül a hajót, ahogy azt sem, hogy (a kép bal oldalán szereplő) Reeves milyen vizekre evezett a baleset után, de a haditengerészet egyik tisztviselője szerint a szél, az apály és a berendezés meghibásodása okozta a balesetet - ami után a hajó hivatalos Twitter-oldalának alábbi bejegyzése szerint - 4 hónap javítás vár a HMS Chiddingfoldra.

Crew 3 are back! Handover complete and we've taken HMS Chiddingfold from Crew 1. A busy 4 months lie ahead but we are ready to rise to the challenge. Follow us to see the important work we get up to on #OpKIPION. @RoyalNavy @UKMCCMiddleEast #FortuneFavoursTheFold #Continuous15 pic.twitter.com/T8L12ULapL

- HMS Chiddingfold (@HMSChiddingfold) March 20, 2021


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!