Először hajtottak végre teljes kettős váll- és karátültetést - írja a Metro. A 48 éves, izlandi Felix Gretarsson több mint 20 éve szenvedett súlyos balesetet, melyet követően amputálták karjait. A közelmúltban a lyoni
Édouard Herriot Kórházban esett át egy 14 órás, úttörő operáción.


A beavatkozás sikeres volt, a szakértők azonban egyelőre várnak, hogy miként reagál a férfi szervezete.

Aram Gazarian orvos szerint már az is komoly változást hozhat a páciens életében, ha képes lesz behajlítani a könyökét. Gretarssonra három év rehabilitáció vár, a férfi rendkívül izgatott.

Gretarsson 1998 januárjában egy nagyfeszültségű távvezetéknél dolgozott, amikor áramütés érte, karjai súlyosan megégtek, és belső sérüléseket is szenvedett, mivel teste a jeges talajnak csapódott. Mindkét karját amputálták, ezt követően három hónapon át tartották mesterséges kómában.

A férfinek évek óta keresnek lehetséges donorokat. Az átültetésben nagyjából 50 szakember vett részt, a csapat tagjai között volt olyan is, aki korábban dolgozott Jean-Michel Dubernard-ral. 1998-ban ő lett az első orvos, aki sikeres kézátültetést hajtott végre. A csapat szerint nem léptek fel komplikációk, most pedig hosszú évek kemény munkája vár a páceinsre.

We're absolutely thrilled to learn that Felix Gretarsson has just received the worlds first full double arm #transplant After a 15 hour operation, Felix is doing great! We first told his story last year - and will now return for part 2, later this year! https://t.co/MM5OwpFQtL pic.twitter.com/fZYCqOmfzZ

- RTÉ Documentary On One (@RTEdoconone) January 22, 2021

Gretarsson karjai elvesztése után súlyos depresszióval és gyógyszer-függőséggel küzdött. Nagyjából négy évvel a balesete után változás jött el az életében, később tanácsadóvá vált.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!