Először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta - közölte a polgári védelmi hatóság hétfőn, hozzátéve, hogy 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, és ezzel 24 114-re nőtt az áldozatok száma. Vasárnap 433 volt a halálesetek napi száma.


A gyógyultak száma a hétfő esti tájékoztatás szerint majdnem kétezerrel nőtt egy nap alatt, és meghaladta a 44 ezret. Az aktív fertőzöttek száma 108 ezer felett van, de 20 beteggel csökkent az egy nappal korábbihoz képest. Lombardiában, a járvány olaszországi gócában 90-nel emelkedett az aktív fertőzöttek száma, a szintén korábbi gócpont Venetóban viszont majdnem 150-nel csökkent. Az intenzívosztályokon kezeltek száma országosan 2573-ra csökkent, ami a legalacsonyabb adat egy hónapja.

A gyógyultakat és fertőzötteket is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 181 228-t. Eddig több mint 943 ezer vírustesztet végeztek.

Az olasz Egészségügyi Obszervatórium előrejelzései szerint elsőként a déli Basilicata és a közép-olaszországi Umbria nullázza le a fertőzöttek számát április 21-én, a közép-olaszországi Lazióban ugyanezt május közepén várják, Lombardiában és Marche tartományban pedig június végén.

A járvány tragikus jelképeként ismert Bergamo kórházában hétfőn történt meg először, hogy nem jelentkezett új koronavírusos beteg a sürgősségi osztályon. A kórházban márciusban napi ötszáz fertőzött jelentkezett, mostanra a kórházban a járvány miatt kezeltek száma háromszáz alá csökkent.

Az olasz kormány őszre halasztotta a nyár elejére tervezett helyhatósági választásokat. A járvány miatti korlátozóintézkedések fokozatos feloldásának kezdetéről még nem született döntés.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!