Szabó Tünde sportállamtitkár az InfoRádiónak nyilatkozva elárulta, az olimpikonok előre kerülhetnek az oltási sorban.

Kapcsolódó

Már japán miniszter is kételkedik az olimpia megrendezésében

Kono Taro szerint B és C terv is kell, a szervezőbizottság elnöke állítja, teljességgel lehetetlen az újabb halasztás.

A döntés hátterében az áll, hogy az olimpiai részvétel mellett az olimpikonoknak még kvalifikációs versenyeken is részt kell venniük. Magyarország több sporteseményt rendez majd, így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság követelményeihez igazodott a döntés is.

Ha egy ilyen kritérium lesz, hogy az olimpiára csak oltott sportolók utazhatnak, akkor bizony szinte kötelező módon olyan tervezést kell hoznunk válogatott szintre, hogy a sportolók a kvalifikációs versenyeken is részt tudjanak venni

- mondta Szabó Tünde.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar sportolók felkészülésének háttere biztosított ugyanúgy, mint 2020-ban, ebbe beleértendők az edzőtáborok, a felkészülések, az eszközök is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!