2021 novemberében ikrei születtek Elon Musknak és Shivon Zilisnek. A gépi intelligenciával foglalkozó nő a többek között Musk által alapított Neuralink nevű neurotechnológiai vállalat egyik felsővezetője. A családalapításra bírósági dokumentumokból derült fény, amiket a Business Insider szerzett meg.

A szülők azért nyújtották be a papírokat, mert szerették volna megváltoztatni a babák nevét, hogy apjuk családnevét viseljék, az anyjuk vezetékneve pedig a középső nevük része legyen. Ezt egy texasi bíróság májusban jóváhagyta, az ikrek neve azonban nem került nyilvánosságra.

Musk Zilis-szel közös gyermekei hetekkel azelőtt jöttek a világra, hogy szintén a legnagyobb titokban megszületett Grimes-zal közös második gyermeke. Rajtuk kívül a Tesla alapítójának - aki egyébként most Natasha Bassett színésznővel randizik - öt idősebb gyermeke van az első házasságából.

Kapcsolódó

Elon Musknak és Grimesnak titokban született egy második gyereke béranya segítségével

Kapott egy tesót X Æ A-12.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!