A popzene egyik legnagyobb egyénisége az imázs és a videóklipek áldozata lett.
„Jól nézzék meg ezt a taknyost. Ő lesz a legnagyobb felfedezés a szeletelt kenyér óta” – állítólag az amerikai szórakoztatóipar legendás alakja, Sammy Davis Jr. mondta ezt egy tízéves kisfiúról, aki az 1960-as évek végén testvéreivel együtt bűvölte el a soul-zene könnyedebb irányzata, a „Motown Sound” híveit. A Jackson 5 volt az az énekegyüttes, és valóban lenyűgöző volt, amilyen profi módon énekelt és mozgott a színpadon az az aranyos arcú fekete kölyök. Sajnos ma már tudjuk, hogy Michael Jackson milyen árat fizetett kicsi korától kezdve a sikerért, de azt már ekkor látni lehetett, hogy őstehetség.
Bár még közel egy évtizedig örvendeztették meg a közönséget együtt a Jackson-fivérek, Michael-nek már 1972-ben, alig 14 éves korában megjelent az első szólólemeze. A család, élén a kegyetlen hírű apával, Joe-val mindig is óriási befolyást gyakorolt legtehetségesebb tagjára, művészi szempontból azonban Michael egyre inkább kinőtte őket. Nem szűkölködött mentorokban sem: sokat tanult Stevie Wondertől, aki mellesleg harmadunokatestvére volt, védőszárnyai alá vette őt Diana Ross – talán túlságosan is, ha lehet hinni az 1987-ben megjelent Dirty Diana című dalnak – a színpadi mozgásban James Brown volt a mintaképe és nem utolsósorban felkarolta őt a fekete muzsika legkiválóbb zeneszerző-producere, Quincy Jones, akinek legkiválóbb munkáit köszönhette.
A New York-i forgatás idején az énekes gyakran eljárt a kor népszerű éjszakai klubjába, a Studio 54-be, amelyet a hip-hop bölcsőjének tekintettek, és ez a műfaj mély hatást gyakorolt Jacksonra, aki innentől kezdve a könnyed popos hangtól összetettebb hangzásokra, a rock, a diszkó, a funky, a soul elemeit vegyítő zenére koncentrált. Már ezt tükrözte az 1979-ben megjelent albuma, az Off The Wall, amelyet sokan élete legjobb lemezének tartanak. Egy évvel korábban pedig történt egy esemény, amelynek akkor még senki sem láthatta tragikus következményeit: táncpróba közben elesett, és úgy törte el az orrát, hogy plasztikai műtétre szorult. Emiatt élete végéig légzési problémái voltak, és külsejének e kisebb megváltozása felszínre hozta egyre súlyosabb személyiségzavarát. Már a 1982-as Thriller borítóján megjelent fotója is markáns különbséget mutat a három évvel korábbi Jackóval. A ma 40 éve megjelent album mérföldkövet jelentett mind az énekes sikersztorijában, mind pedig a videóklip történetében.
A popzenében a promóciós filmnek akkor már több mint két évtizedes múltja volt, ezeket a 60-as évektől különböző tv-műsorokhoz készítették, de végsősoron ugyanezt a célt szolgálták Elvis Presley, a Beatles, Cliff Richard, Gianni Morandi mozifilmjei vagy a Monkees tv-sorozata. A nagy robbanás az 1981-ben elindult Music Televisionnal következett be, mivel ez a csatorna kifejezetten a klipekre alapozta műsorát, beindítva a zenevilág és környéke vizuális fantáziáját. Michael Jacksonnak is készültek már 1979-től klipjei, az első a Don’t Stop Til You Get Enough című slágeréhez, a nagy áttörést azonban John Landissel való találkozása jelentette.
Az amerikai rendező akkor már túl volt rövid idő alatt kultikussá vált filmjén, a Blues Brothers-en, amelyben a két főhős, Dan Aykroyd és John Belushi mellett a blues és a soul olyan nagyjai szerepeltek, mint Aretha Franklin, James Brown, Ray Charles, Cab Colloway és John Lee Hooker, dalaik pedig látványos, szellemes körítéssel hangzottak el. Landis ezután készítette el az Amerikai vérfarkas Londonban című horrorvígjátékát, amely nagyon megtetszett Jackónak és a rendezőt közös munkára kérte fel.
Az énekes sejtette, hogy a Thriller klipje sokaknál kiveri a biztosítékot, ezért az elején közzétett feliratban leszögezte: egyáltalán nem hisz az okkult dolgokban. Ettől persze még elállt a nézők lélegzete a többszörös film-álom-valóság játéktól. A bevezetőben Michael szerelmi vallomása, majd farkasemberré változása nemcsak e kedvelt horrortéma legjobb hagyományait követi, hanem van benne a Szépség és a Szörnyeteg motívumából, sőt, átalakulása kezdetén a filmőrültek ráismerhetnek Az operaház fantomja 1925-ös némafilm-változatából a címszereplő Lon Chaney maszkjára is. „Csak egy film” – nyugtatja meg Jacko szerelmesét, aki kimenekül a moziból, és ekkor, 4 és fél perc után kezdődik maga a feszes ritmusú funky-zene. Az idillt azonban újabb borzalmak zavarják: a zombik másznak ki egymás után a temetőből – újabb idézet, ezúttal a műfajteremtő 1968-as filmből, Az élőhalottak éjszakájából – és kerítik be a szerelmespárt.
Landis eredetileg Jennifer Beals-t, a Flashdance sztárját szerette volna Michael partnerének, végül egy Jackson-rajongó Playboy-lánnyal, Ola Ray-jel forgatták le a filmet és a rendező szerint igen jól működött közöttük az a bizonyos kémia. A zombitáncos maga Jacko találta ki Michael Peters koreográfussal közösen. Landis közös munkájukról később úgy nyilatkozott, hogy úgy érezte, mintha egy nagyon tehetséges, szorgalmas, de érzelmileg sérült tízéves gyerekkel dolgozna.
Rod Temperton eredetileg hatperces dalát a klip kedvéért némileg át kellett szerkeszteni, és más vérfagyasztó zenebetétekkel, de mindkettőben fontos szerep jutott a híres horrorszínész, Vincent Price hátborzongató versmonológjának.
A filmet egy évvel az album megjelenése után mutatták meg az MTV-n, és ekkor kezdődött indult be a lemez évtizedek óta tartó diadalmenete. Pedig nem a Thriller az egyetlen nagyágyú rajta és Jackonak remek zenésztársai vannak. A rock-os Beat It-ben, amelynek klipje egy bandaháborút jelenít meg, Eddie Van Halen játssza a gitárszólót, a lágyabb húrokat pengető This Girl Is Mine-ban Paul McCartney-vel duettezik (egy év múlva viszonozta Macca szívességét a volt beatle Pipes of Peace albumán, a Say Say Say című közös slágerrel). Nagy siker volt a Billie Jean, amely a sztárlét árnyoldalairól szól és előhírnöke Jackson egyre erősödő paranoiájának. A dalt egy Michaelt zaklató rajongója ihlette, aki azt állította, hogy az énekes az apja ikergyermekeinek. A hölgyről később kiderült, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll. A soul-dance stílusú dalhoz készült klipben Jackót egy gengszter külsejű paparazzo üldözi... A Billie Jean élő bemutatóján, amelyet a Motown 25. születésnapján tartottak, mutatta be Jackson azt a hátramenetet imitáló táncot, amely „moonwalk” (holdjárás) néven híresült el. A Human Nature-ben a Toto tagjai, Steve Lukather gitáros és Jeff Porcaro dobos közreműködik. Ez is mutatja, hogy Michael végleg kilépett a „fekete zene” keretei közül, miközben most is ott volt mögötte Quincy Jones és a felvételeken hallható Janet és La Toya Jackson vokálja is.
Egyre bonyolultabb, egyre költségesebb videókat készített dalaihoz, világsztárokat hívott meg statisztálni, zenéjében azonban, sőt, egy idő után már táncában sem tudott megújulni. És közben ő maga is tönkrement. Öt évvel a Thriller után már szétoperált arcú, kifehérített bőrű műember jelent meg a Badhez készült klipeken, filmen és színpadon kívüli megjelenései pedig még ijesztőbbek voltak. A kliphős, aki zombikkal táncolt, maga is zombivá vált...
