Két év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Fehéroroszországban a Belsat lengyel tévécsatorna két újságíróját, akit a közrendet súlyosan sértő cselekmények szervezése miatt állították bíróság elé, írja az MTI.

A huszonnyolc éves Kacjarina Andrejava és a huszonnégy esztendős Darja Csulcava, a Belsat varsói székhelyű, Fehéroroszországban sugárzó lengyel televízió két riportere tavaly novemberben került őrizetbe, miután november 11-én élőben közvetítettek egy erőszakos cselekménnyel végződött tiltakozó megmozdulásról.

Akkor a tüntetésen részt vevő Raman Bandarenka 31 éves festőművészt rendvédelmiek elhurcolták, később a minszki központi kerületi belügyi igazgatóságról agyi ödémával, koponyaűri vérzéssel, belső agyi sérülésekkel, horzsolásokkal és zúzódásokkal kórházba szállították azzal, hogy a verekedéskor megsérült. Életét többórás műtéti beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. Halálát követően felmerült a gyanú, hogy sérüléseit a fogdában szerezte.

Az említett verekedésről a két riporternő egy szomszédos ház 13. emeletéről tudósított, később a rendőrség bemérte és őrizetbe vette őket. Akkor a rendőrök erőszakot alkalmazva előállítottak több tucat tiltakozót.

Fotó: STRINGER / AFP

Az újságírókat eleinte csak szokásos, hétnapos letartóztatásba helyezték illegális gyülekezésben való részvétel címén, miközben nem vehettek részt ilyen megmozduláson. A hatóságok egy hét múlva sem engedték szabadon őket, hanem büntetőjogi eljárást indítottak ellenük. A nyomozóhatóságok megállapították, hogy a két újságíró cselekedeteivel akadályozta 13 busz, három troli és három villamos közlekedését.

A két újságíró a múlt héten kezdődött per során tagadta bűnösségét. Fehérorosz jogvédők politikai foglyoknak tartják őket.

Fehéroroszországban az augusztus 9-én tartott elnökválasztás óta a járványkorlátozások ellenére rendszeresek voltak a hatodszor is hatalomra került Lukasenka elleni tömeges tüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni, több mint harmincezer embert állítottak elő.

Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket. A fehérorosz ellenzéki vezetők közül többen a balti országokba vagy Lengyelországba menekültek, vagy a hatóságok zsuppolták ki őket az országból. Több ellenzéki vezető ellen büntetőjogi eljárások indultak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!