Lesz, aki bezár az új szabályozás miatt, mások csökkentik a kínálatot, de olyan is akad, aki ki fogja írni, hogy miért lett lassú a kiszolgálás.


Valós időben kell adatokat szolgáltatniuk júliustól a büféknek, éttermeknek, cukrászdáknak, kávézóknak, italboltoknak, bároknak, szórakozóhelyeknek, gyorséttermeknek arról, hogy miből mennyit fogyasztottak a vendégek, írja a Telex. Az adatokat a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon (NTAK) kívül az adóhatság, a helyi önkormányzatok és a statisztikai hivatal is látni fogja. A lapnak nyilatkozó büfés szerint a gyakorlatban ez szinte kivitelezhetetlen lesz.

– mondta a lapnak Zsuffa Péter, a Legendás Diósdi Halsütő üzemeltetője.

Az adatszolgáltatáshoz a VENDÉGEM nevű ingyenes szoftvert kell használni, melyet már meg is kaptak a vendéglátósok.

„Nem véletlen, hogy a hazai lángososok, halsütők már a betanulási időszakban is nagyon idegesek, mindenki próbál telefonálni, értelmezni a kérdéseket” – teszi hozzá a halsütő, aki minden munkafolyamatot egyedül lát el a diósdi büfében.

Az intézkedés szükségességét az iparág fehérítésén túl azzal indokolják, hogy a naprakész adatok segítségével jobban lehet majd fejleszteni az ágazatot. Az adatszolgáltatási kötelezettség alól kivételt kapnak a munkahelyi/közétkeztetést végző vendéglátóhelyek, a rendezvényi (fesztivál) étkeztetés, valamint a mozgó vendéglátóhely (büfékocsi).

A portálnak nyilatkozó vendéglátósok szerint az új szabályozás komoly változásokat idézhet elő: lesz, aki bezár, mert már nem bírja, más csökkenti a kínálatot, hogy egyszerűsítse az adminisztrációt, de olyan is lesz, aki majd kiírja, hogy elnézést, de ezért lett lassabb a kiszolgálás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!