Egy vita hevében pár percig nem engedte ki tanárát a nevelői szobából egy budapesti diák. A fiú azt kifogásolta, hogy szerinte a tanár telefonjával a hozzájárulása nélkül rögzítette a beszélgetésüket.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/802921-67232-1707471121-327172-23595-1707471001-rendorauto-bogi4.jpg)
A 12. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei bejelentés alapján mentek ki egy kerületi középiskolába, ahonnan előállították az egyik tanulót.
A fiú azt kifogásolta, hogy szerinte a tanár telefonjával a hozzájárulása nélkül rögzítette a beszélgetésüket. A diákot a rendőrök személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a fiú a bűncselekmény elkövetését beismerte. Lakásán a nyomozók kutatást tartottak, bűncselekményre utaló eszközt nem találtak. Az eset összes körülményének feltárása a folyamatban lévő büntetőeljárás feladata, a február elsején történt eset után a gyanúsított szabadlábon védekezhet – adta hírül a police.hu oldal.