Játékostársaival együtt nézte végig Casey, ahogy Ashley egy másik férfival csókolózik, majd ágyba is bújtak.


Élő adásban nézették végig egy bizarr valóságshow szereplőjével, ahogy megcsalja a barátnője, írja a LADbible. Az eset még a Temptation Island (magyarul: Kísértés-sziget) 2019-es évadában történt, de azóta elmondta a saját verzióját is az eseményekről Casey barátnője.

Ashley szerint a férfi erőltette, hogy nevezzenek be a műsorba, ahol problémákkal küzdő párok indulnak, pedig neki semmi kedve nem volt az egészhez. Emiatt rengeteg vitájuk is volt Casey-vel, és a nő még akkor is utálta az egészet, amikor megérkeztek a szigetre. Végül hosszas unszolás után egyezett bele a műsorba, melyben a párokat Hawaii-ra viszik, ahol egymástól távol telnek a napjaik csábítók társaságában.

A szóban forgó epizód legkegyetlenebb pillanata az volt, amikor Casey-nek a többiek társaságában vetítették le, hogy barátnője elcsábult egy Ben nevű férfival:

Casey azóta a közösségi médiában is kifejtette ellenérzéseit a műsorral kapcsolatbab. Egyik posztjában az Instagramon csak „Manipuláció-szigetnek” nevezte a valóságshowt, amiben szerinte minden résztvevőnek volt egy előre megírt története, amlynek mentén kellett játszaniuk.

A férfi a történtek után egy videóban magyarázta el barátnőjének, hogy nem haragszik rá a történtek miatt, nagyon szereti, és egyben megkérte a kezét. Ashley a válaszában elmondta, hogy napról napra jobban érzi magát és semmit sem bánt meg a történtekből:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!