A 87 évesen elhunyt dr. Gálszécsy András volt minden, mint az általa átélt korokban sok-sok társa. Gyerekként a kitelepített szüleivel lakott egy birkahodályban a Hortobágyon, fiatalon kézilabdázott a Dózsában, aminek segítségével estin elvégezhette a jogi egyetemet, hogy azután különböző tanácsi és egyéb íróasztalok mellett elsajátítsa azt a hivatalnok-ethoszt, amelyet manapság mintha kissé lenéznének, de legalábbis kevesen érzik magukénak.
Tudniillik az a hivatalnok típus, amit Gálszécsy képviselt, nem a simulékony, hajlékony, igazodó bürokrata - ő új és új pozícióiban először mindig abba akart beletanulni, hogy mit, hogyan és milyen cél érdekében kell képviselnie. És az utóbbira adott válasz döntötte el nála leginkább, hogy vállalja-e, vagy köszöni, de nem. A rendszerváltás káderhalászatakor ismeretségei révén került a Semmelweis Orvostudományi Egyetemről a Nemzetbiztonsági Szolgálat kabinetfőnöki székébe, s érdekes módon ehhez a nyitott, szarkasztikus humorú, jó társalgó, joviális úriemberhez illett a poszt.
Persze, nem a titkosszolga kifaragott szobrát teljesítette meg, nem vált zárkózottá, a hatalmi gőg meg pláne nem uralkodott el rajta, de ott maradt benne az a mérce, amely a korokon átvezette - tudta, hogy miről hallgasson, milyen kérdést üssön el poénnal, s mi az, amiért, ha kellett, akár hadra is kelt a főnökeivel szemben, mert úgy érezte: a kérésük nem teljesíthető. Ilyen érzékeny területen sem vesztette el józanságát, mindig számolt egy-egy döntés következményeivel. Amikor Boross Péter belügyminiszter lett, ő került a tárca nélküli miniszteri székbe. De ezen a poszton sem akart más lenni, és amikor úgy ítélte meg egy utasításról, hogy az ellentétes a belső normájával, ráadásul gondot okozhat a gyakorlatban, a konkrét okokról hallgatva kérte a felmentését.
Ezt követően volt Boross, majd a miniszterelnök főtanácsadója, 1994 júliusa és decembere között kormány-főtanácsadó. Nyugdíjba vonulása után is vállalt tisztségeket: 1995 és 1998 között a Malév felügyelőbizottságának elnöke, 2007. március 14-ig a tagja volt. 1995 és 1997 között a Közbeszerzések Tanácsának elnökhelyettese. 1995 és 2001 között az MNB ügyvezető igazgatója, majd 2003-ig tanácsadója. 2018-ban jelent meg A birkahodálytól a Parlamentig című életrajzi könyve.
A sok munkahely és poszt ne tévesszen meg senkit - éppen a hivatalnok-ethosz tette alkalmassá mindenütt a feladat elvégzésére. Képzettségén, műveltségén túl hajszálpontosan volt képes bemérni, hogy mit szabad és mit nem, ráadásul sehol és soha nem lépett át olyan küszöböt, amelyet sok mai tisztviselő gondolkodás nélkül ugrik át, majd várja a következőt.
Gálszécsy az a konzervatív és bölcs úriember volt, akit - úgymond - minden oldal szívesen látott a társaságában, és - emlékeim szerint - ő sem érezte sehol sem idegenül magát, pedig többször volt olyan a téma, amelyről más véleménye volt. Bámulatos kedvességgel, halkan, de határozottan, ugyanakkor utánozhatatlan mosollyal a szája szélén fogta vissza az elfogultság bakugrásait, még inkább az indulatokat. Mikor már nehezen járt, akkor is úgy állt a kezében a bot, mintha elegáns sétapálca lenne.
Ez volt ő. Ma hiánycikk. Búcsúzóul álljon itt egy idézet a könyvéből, mert legyen ez a kis történet Gálszécsy szimbolikus, "égi" sétapálcája:
A miniszterelnökségen volt egy központi ügyelet. Egyszer rám csörög éjfél körül a miniszterelnökségi ügyelet, hogy a Belügyminisztériumot szeretné kapcsolni. Azt mondja az ügyeletes, hogy miniszter úr, most telefonált az óbudai szovjet laktanya parancsnoka. Megjelent a kapujuknál egy munkásőr egyenruhás őrnagy, részeg. Azt mondja, hogy kér ötven géppisztolyost, elfoglalja a parlamentet, és visszafordítja az egészet. Mi legyen vele? Mondtam, hogy kérem a parancsnok elvtársat, adjon még neki vodkát, aztán fektessék le valahova. Reggel meg engedjék el. Hát mit csináljak én egy obsitos, részeg munkásőrrel, több mint egy évvel a munkásőrség feloszlatása után? Csukják le? Ennél csak az lett volna komikusabb, ha ügyet csinálunk belőle.
