"Ellopták, hogy eladják, de vevőjük fizetés nélkül meglépett" címmel adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy a zuglói rendőrök őrizetbe vettek feltételezett autótolvajokat.


A szürreális bűnügy úgy kezdődött, hogy a rendőrök július 15-én Gyál külterületén találtak egy elhagyatott autót. Az ellenőrzésnél kiderült, a tulajdonosa zuglói. Értesítették az ottani kapitányságot.

A XIV. kerületi rendőrök még aznap megállapították, hogy a kocsit egy helyi garázsból lopták el. A tulajdonos már két éve nem él.

Ez csak a kezdet…

Az elhagyatott autó mellett ugyanis találtak egy bőröndöt, benne egy vádirattal és idézéssel. Könnyen eljutottak a feltételezett tettesekhez.

A 29 éves B. Richárdot július 16-án 15 óra körül, társát, B. Tamást két órával később fogták el Józsefvárosban. A két férfit lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Vallomást nem tettek, de a nyomozás adatai szerint azért lopták el a kocsit, hogy eladják egy barátjuknak, aki azonban fizetés nélkül meglépett vele.

A zuglói rendőrök B. Richárdot és B. Tamást őrizetbe vették, előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

Keresik az autó ismeretlen vevőjét, és elfogatóparancsot adtak ki egy nő ellen, aki szintén összefüggésbe hozható a bűncselekménnyel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!