Hihetetlen érzékkel választott betűket a főnyereményjátékban, és még a borítékkal is óriási mázlija volt.


A szerencse és a tudás kombinációja kellett ahhoz az együttálláshoz, hogy Muri Enikő még a műsor történetében is jelentősnek mondható, 6 milliós összeget vigyen haza a Szerencsekerékből.

A Sugarloaf énekese az egész adás alatt remekül játszott, de a fődíjfeladványnál több hatalmas szerencse is érte. A Hello, rokon fantázianevű játékban olyan jól választott betűket, hogy szinte alig maradt üres hely, így nem sok időbe telt, hogy kitalálja a megfejtést, ami az „emberszabású majom” volt. Ezzel több mint öt és félmillió forint ütötte a markát.

Enikő már itt is alig bírt szóhoz jutni, a mázlisorozat azonban még nem ért véget. A fődíjkerékből kiforgatott boríték ugyanis újabb félmillió forintot rejtett.

Miután magához tért a sokkból, közölte: „Természetesen ha az ember kap, abból illik adni is. Úgyhogy szeretnék felajánlani a Piros Orr Bohócdoktoroknak”. A nyeremény egy része így tehát egy nemes célra ment.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!