Még májusban számoltunk be arról, hogy egy bajorországi Passau egyik moteljában három, nyílvesszővel átlőtt holttestet találtak. Az ügyészség már a nyomozás elején arra gyanakodott, hogy gyilkosság-öngyilkosság történhetett és ezt a halottkém vizsgálata most megerősíteni látszik.

A Spiegel ugyanis azt írja, hogy a három holttestből kettőben nyugtató hatású folyadék nyomát találták meg. A nyomozás jelenlegi állása szerint tehát az történt, hogy Kerstin E. és Torsten W. nyugtatót vett be, majd Farina C. mindkettejüket nyílpuskával lelőtte és meghaltak. Ezt követően Farina C. torkon lőtte magát és ő is meghalt.

Ezzel valószínűleg a nyomozás passaui szála le is zárult, hiszen nincs tettes, akit felelősségre lehet vonni. Az ügy egy másik része azonban még nyitva marad, ugyanis a rendőrök a motelban talált holttestek után két másikat is találtak az egyik áldozat Wittingenben található otthonában. Az ottani nyomozás eredményéről még nincs információ, a két eset körülményeiről azonban egy korábbi cikkünkben hosszabban írtunk, például azt, hogy az öt áldozat egy szekta tagja lehetett:

Nyílvesszős gyilkosságok: cserbenhagyták a hatóságok a szektába keveredett fiatal lányt

Carina Uwira 19 évesen, furcsa körülmények között halt meg, pedig a tragédia valószínűleg megakadályozható lett volna.

Kiemelt kép: Europress/Lino Mirgeler/DPA /dpa Picture-Alliance


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!