Az énekesnő és sportügynök párja két éve vannak együtt, tavaly együtt vették meg Sylvester Stallone egykori házát.


Eljegyezte egymást Adele és Rich Paul - állítja a Deux Moi pletykaoldal egy "nagyon megbízható forrás" információja alapján.

Ráadásul ez nem egyszeri alkalom volt, a hétvégi Las Vegas-i koncertjén is ugyanezt az ékszert viselte a gyűrűsujján - írja a Daily Mail.

A 34 éves Adele 2019-ben jelentette be, hogy két év házasság után elválik férjétől, Simon Koneckitől, akitől egy fia is született. Rich Paul sportügynökkel válása után jött össze, kapcsolatukat 2021 nyarán jelentették be. Tavaly májusban az Instagramon tudatta, hogy közösen vettek házat, Sylvester Stallone egykori otthonának tulajdonosai lettek. A magánéletét egyébként nagyon óvó énekesnő nem titkolja, mennyire szerelmes párjába, akivel többször mutatkoztak már együtt a nyilvánosság előtt, például sporteseményeken.

Adele egy korábbi interjúban azt mondta, a kapcsolatukról, hogy a „leghihetetlenebb, legnyíltabb és legkönnyebb”, amiben valaha volt. Elmondása szerint soha nem volt még ilyen boldog, és hálás az elmúlt időszakért. Egy másik alkalommal azt is elárulta, hogy nagyon szeretné, hogy közös gyermekük legyen Rich Paullal.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!