Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azt a 38 éves sofőrt, aki kiszállt az autójából fellökte a kocsijára ütő biciklis futárt. Az autós 150 ezer forintos pénzbüntetést kapott.


A 38 éves férfi március 22-én délután az V. kerület Szent István körúton autózott a Margit híd felől a Nyugati pályaudvar irányába, amikor a Jászai Mari tér környékén elhaladt egy kerékpáros ételfutár mellett. A futár ráütött a terhelt gépkocsijának tetejére, majd tovább hajtott.

A főügyészség tájékoztatása szerint a felháborodott sofőr a kerékpáros után ment, majd még a körúton utolérte, beállt elé az autójával, majd kiszállt, megragadta a futárt a karjainál és lökdösni kezdte a járda irányába, végül egy nagyot lökött rajta, amitől a futár elesett. A támadó ezt követően elhajtott a helyszínről.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően garázdaság vétségében találta bűnösnek az autóst, és ezért őt 150 ezres pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!