Terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott egy korábban kamionsofőrként dolgozó férfit kedden első fokon a Szegedi Törvényszék.


A kormányablak ügyintézőjét megfenyegető 42 éves férfi számára a törvényszék előírta, hogy pszichiátriai szakorvosi vizsgálaton vegyen részt, és kerülnie kell a sértettel való érintkezést. Az MTI azt írta, hogy vádlottat egy szabálysértés miatt tavaly február 28-áig eltiltották a járművezetés valamennyi kategóriájától. Nem egészen két héttel az eltiltás lejárta előtt a teherautót vezető férfit Szolnokon megállította a rendőrség, és kiderült, hogy nincs érvényes jogosítványa.

A vádlott az eltiltás lejártát követő napon megjelent a mórahalmi kormányablakban, hogy új jogosítványt igényeljen. Az ügyintéző azonban közölte vele, hogy mivel újabb szabálysértése miatt három hónapra ismét bevonták a vezetői engedélyét, erre nincs lehetőség. A férfi erre feldúltan távozott a hivatalból.

Ezután az egyik közösségi oldalon az általa kezelt - megfogalmazása szerint "Hitler után szabadon" elnevezett - Zsolt Adolf profilon azt írta egy bejegyzésben, hogy kéri a jogosítványát, mert ellenkező esetben "meg kell szurkálnia valakit". Nehezményezte, hogy a jogosítványát nem adják vissza, és nevén nevezve megfenyegette az ügyintézőnőt, hogy költözzön el a városból, mert nincs biztonságban.

A fenyegetés - ismerősökön keresztül - eljutott az ügyintézőhöz, és az benne és a kormányhivatal dolgozóiban is félelmet keltett. A kamionos március 3-án meg is jelent a járási hivatalban, de nem engedték be, hanem értesítették a rendőrséget. A férfi a szakértői vélemény szerint paranoid személyiségzavarban szenved, kóros elmeállapota közepes fokban korlátozta beszámítási képességét. vádlottat korábban a mórahalmi polgármesterrel szembeni zaklatás miatt elmarasztalta a bíróság, és súlyos testi sértés miatt egy másik eljárás is folyik ellene.

Gaudi Tibor bíró az indoklásban kifejtette: a bíróság elsősorban a vádlott kóros elmeállapota miatt látta elegendőnek a büntetési tétel alsó határának megfelelő időtartamú, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség terrorcselekmény kísérletének megállapítása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!