Charles Liebert, a Harvard Egyetem egyik professzorát bűnösnek találta a bíróság abban, hogy hamis nyilatkozatokat tett a hatóságoknak. Lieber hamis adóbevallást nyújtott be, és nem jelentette be kínai bankszámláját sem.


A 62 éves tudós ellen 2020-ban emeltek vádat a Kínából érkező gazdasági kémkedés elleni amerikai kampány részeként - írta a BBC.

A bostoni ügyészek azt állították, Lieber szándékosan eltitkolta, hogy részt vesz a kínai Thousand Talents Plan-ben, amelynek az a célja, hogy külföldi kutatókat vonzzanak be. Az Egyesült Államokban biztonsági kockázatként tekintenek a programra.

Lieber, a Harvard kémiai és kémiai biológiai tanszékének korábbi vezetője 2011-ben lépett együttműködésbe a kínai Vuhani Műszaki Egyetemmel, amiért havi 50 ezer dollár (16 millió forint) fizetést kapott, ezen felül 158 000 dollárig terjedő megélhetési költségtérítést is biztosítottak neki.

Az ügyészség szerint ezeken az összegeken felül több mint 1,5 millió dollárt kapott arra, hogy a kínai egyetemen kutatólaboratóriumot állítson fel. Mindezért cserébe szabadalmak előállítása és tudományos cikkek publikálása is a feladata volt.

A programban való részvétel nem bűncselekmény. Az ügyészek azonban arra jutottak, hogy Lieber hazudott a hatóságoknak a vuhani egyetemhez való kötődéséről, és nem nyilatkozott Kínában szerzett jövedelméről. Ráadásul korábban az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetétől és az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumától is kapott 15 millió dolláros támogatást.

Ezen támogatások kedvezményezettjei kötelesek nyilvánosságra hozni minden összeférhetetlenséget, beleértve a külföldi kormányoktól vagy szervezetektől kapott pénzügyi támogatást is.

Lieber azzal védekezik, hogy az ügyészek nem tudták bizonyítani, hogy szándékosan vezette volna félre a hatóságokat, ártatlannak vallotta magát.

A helyi sajtó szerint a nagy feltűnést keltő ügyben a maximális büntetés akár 26 év börtön és 1,2 millió dollár pénzbüntetés is lehet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!