Mint azt korábban megírtuk, kedden sikeresen kiemelték a május 29-én tragikus balesetet szenvedett Hableány turistahajót a Dunából Budapestnél.


A hajót a Clark Ádám daruval sikerült az uszályra emelni, 16 óra körül pedig elindultak vele a csepeli kikötőbe. Itt átnézik a hajóban lévő iszapos réteget, megkezdik a helyszíni szemlét és a roncs vizsgálatát.

A mentőcsapatok reggel hat óra után kezdték meg a kiemelést, az előkészületi munkák után viszonylag hamar sikerült a roncs egy részét a víz fölé emelni, utána viszont a könnyebb kiemelés érdekében órákig szivattyúzták ki a vizet a hajó testéből. Délelőtt fél 11-ig négy holttestet emeltek ki a hajótestből, köztük egy kislányt és az édesanyját, illetve valószínűleg a hajó kapitányát. További négy holttestet még keresnek a mentőcsapatok.

A nyomozásnak egy gyanúsítottja van, a Viking Sigyn ukrán állampolgárságú kapitánya.

Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetője a 24.hu-nak korábban elmondta, hogy nagy kő esett le a szívéről a kiemelés után:

Tudtuk, hogy számunkra az igazi felemelő pillanat lesz, amikor a roncs az uszályon koppan. Sikerült ezt a sokrétű munkát igénylő feladatot a sok tapasztalt munkatárssal, búvárral és szakemberrel végrehajtanunk. Mindenki nagyon komoly munkát végzett, hogy ez sikerüljön.

Mindeközben kiderült, hogy a Viking Sigyn még ma folytatja útját és akár kora este Budapestre érhet.

A Hableány sétahajó 13 nappal ezelőtt, május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, négy embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát.

Legfrissebb cikkeinket ide kattintva találja a dunai hajóbalesettel kapcsolatban.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!