A 67 éves politikus rövid, súlyos betegség után hunyt el. Több mint 16 éven át, 2007-től vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot.


Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke - közölte az elhunyt fia, Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője hétfőn a közösségi médiában. A 67 éves politikus rövid, súlyos betegség után hunyt el.

Szabadkai városi képviselő, belgrádi parlamenti képviselő, valamint a vajdasági tartományi képviselőház elnöke is volt.

Tavalyelőtt a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tüntették ki, egy évvel később pedig a szerb köztársasági elnök a Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozatát adományozta a VMSZ elnökének.

Pásztor István 1956-ban született Törökkanizsán. Az általános iskolát és a gimnáziumot Szabadkán végezte, majd 1980-ban szerzett egyetemi oklevelet az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán. A VMSZ-nek 1994 óta volt a tagja.

Pásztor István temetésének időpontjáról családja később tájékoztatja a közvéleményt.

A politikustól Orbán Viktor is elköszönt a Facebook-oldalán.

- írta közös képük mellé a miniszterelnök.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!