Elhunyt Götz Werner német üzletember, aki 50 évvel ezelőtt megalapította a Drogerie Markt (DM) üzlethálózatot - számolt be róla a Frankfurter Allgemeine Zeitung.


A céglánc vezetője 1944-ben született Heidelbergben, egy harmadik generációs drogériás családban, és annak ellenére, hogy átvehette volna apja üzletét, saját vállalkozásba fogott. Erre a fiatal patikus többek között azért szánta el magát, mert apja nem támogatta üzleti elképzeléseit, így 1972-ben, mindössze 28 évesen megalapította a Drogerie Markt üzlethálózatot.

A karlsruhei központú cégláncot az tette különlegessé, hogy a vásárlók saját maguk válogathattak a termékek között. Habár Anton Schlecher üzletember, és a lapunknak nemrég interjút adó Dirk Rossmann is hasonló utat járt be, amikor megalapították üzletláncaikat, jelenleg a DM Európa piacvezető drogériahálózata.

Werner aktívan érdeklődött a Rudolf Steiner osztrák filozófushoz kötődő antropozófia iránt, valamint az üzletember mind a hét gyermekét Waldorf-iskolába járatta, amely intézményekben ugyancsak Steiner pedagógiája a mérvadó. Miután Götz Werner átadta a DM vezetését fiának, Cristoph Wernernek, az üzletember utolsó éveit az alapjövedelemért folytatott küzdelemnek szentelte.

(Via Telex)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!