Miután ITF koronavírussal kapcsolatos tanácsadó csoportja a magyar szervezőbizottsággal együtt alaposan megvitatta és megvizsgálta a helyzetet, a kormány keddi, fedett pályás eseményeket érintő döntését követően úgy határozott, hogy az eredetileg április 14-19-re, a Papp László Sportarénába tervezett Fed Kupa-döntőt elhalasztja.

Ezt veszítheti a magyar sport a veszélyhelyzet miatt

A nagyobb sportrendezvények valószínűleg zárt kapusak lesznek, az olimpiáért harcoló úszók sutba dobhatják a formaidőzítést.

Azokkal a szurkolókkal, akik már megvették jegyüket a budapesti döntőre, a rendezők 48 órán belül felveszik a kapcsolatot.

A döntőn túl a sorozat rájátszásos mérkőzései is elmaradnak, amelyeket eredetileg április 17-18-án nyolc különböző helyszínen rendezték volna meg.

"Elképesztően csalódottak vagyunk, amiért meg kellett hoznunk ezt a döntést, azonban nem kockáztathattuk a játékosok, kapitányok, szervezők és a nézők biztonságát és egészségét. A koronavírus általi veszély igen komoly, ez pedig minket is arra sarkalt, hogy a lehető legkomolyabb döntést hozzuk meg egy szövetségként és emberként is.

A jelenlegi helyzet túlmutat a sporton

- nyilatkozta David Haggerty, az ITF elnöke.

Kiemelt fotó: FEDERICO GAMBARINI / DPA / dpa Picture-Alliance


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!