A babakocsi a bolt közepén állt, benne a babával, a szülők pedig már fizettek is, amikor utolérték őket.


Egy budapesti kisboltban hagytak egy újszülött csecsemőt - írta meg a Bors.

A lap egyik olvasójának beszámolója szerint a bolt közepén vette észre a babakocsit, és mivel senkit nem látott a közelében, gyanússá vált számára, így szólt az egyik eladónak.

A babakocsiban egy csecsemőt találtak. A nő a bolt személyzetével karöltve egyből keresni kezdte a kisgyermek szüleit. A szülők addigra már fizettek is, és készültek elhagyni a boltot, azaz majdnem elhagyták a gyermeket. Végül az eladók mentek utánuk.

A Bors szerint elképzelhető, hogy mindez azért következett be, mert a másik, óvodáskorú gyermekükkel voltak elfoglalva.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!