A nyolcéves Tony és családja öt órán át várt hétfő hajnalban, mire előkerült a megrongálódott szék.


Több mint öt órán át kellett várakoznia a London-Gatwick repülőtéren a 8 éves Tony Hugdellnek és családjának, miután a kisfiú kerekesszékét nem találta a repülőgép személyzete – írja a Mirror.

A család éppen Lappföldről tért haza hétfő hajnalban, és kiszálláskor szembesültek vele, hogy a repülőgép személyzete nem találja a 6500 fontba kerülő, speciális kerekesszéket.

Tony édesanyja a Twitteren számolt a kálváriáról:

Az eset miatt a reptér és a Jet2 légitársaság is elnézést kért. A szülők értetlenül állnak a történtek előtt, mivel már a jegyfoglalásnál jelezték, hogy speciális segítségre lesz szükségük az utazás alatt, tehát a széknek nem kellett volna többi csomaggal együtt egy futószalagon megérkeznie.

A család hazajutását a repülőtérről a hatalmas hóvihar is nehezítette.

Az eset miatt nyilvánosan elnézést kért a szülőktől a reptér és a Jet2 légitársaság is. Előbbi azt írta, hogy az extrém időjárás miatt kénytelenek voltak két órára lezárni a repteret, ami több téren is fennakadásokat okozott.

Tony 2020 júniusában több mint 1,6 millió font adományt gyűjtött azzal, hogy protéziseivel és mankóival minden nap sétált a hónapban, összesen több mint 10 kilométert. A pénzt annak a kórháznak a javára gyűjtötte, amelyikben őt magát is kezelik kiskora óta. Tony azóta több díjat és elismerést is kapott, többek között Boris Johnson korábbi miniszterelnöktől, valamint Vilmos hercegtől és Katalin hercegnétől.

Idén a brit törvényhozás Tony esete miatt szigorúbb börtönbüntetés kiszabását rendelte el a gyermekbántalmazóknak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!