Tavaly mi is beszámoltunk róla, hogy valószínűleg műszaki probléma miatt elfolyt a víz a zalakarosi termáltóból, amelyet néhány éve alakítottak ki. A fejlesztésre Zalakaros évekkel ezelőtt 280 millió forintot kapott.


A zalakarosi termáltó helyreállítása elkezdődött, a vizsgálat szerint a víz eltűnését a tó medrében fekvő vezeték meghibásodása okozta - erről beszélt a Magyar Nemzetnek Novák Ferenc, a település polgármestere, aki szerint a nyitást nyár elejére tervezik.

A nettó 70 millió forint ráfordítást igénylő helyreállítási munkák azért csak most kezdődtek el, mert azt hosszadalmas jogi és igazságügyi szakértői vizsgálat előzte meg. Emellett ki kellett írni a közbeszerzési eljárást és meg kellett állapodni a zalakarosi gyógyfürdő, az önkormányzat és a két, a tó újranyitásában érdekelt cég költségvállalásának arányáról - áll a Magyar Nemzet keddi lapszámában megjelent cikkben.

Kiemelt kép: MTI/Varga György


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!