A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai a "mézpergetőt" tegnap este elfogták - közölte Gyuricza László, Kerepes polgármestere péntek délelőtt Facebook-oldalán.


A "mézpergetővel" a településvezető arra a férfira utalt, aki a szilasligeti HÉV-megállóban, a jegypénztár mögött maszturbált a napokban, aminek több járókelő mellett a térfigyelő kamera is tanúja volt.

A rendőrség az esettel kapcsolatban honlapján azt írta, csütörtök este fogták el a 38 éves O. Ferencet, kihallgatása már másnapra nyúlt át, éjfél után gyanúsították meg szeméremsértés vétségével.

O. Ferenc beismerte tettét, ám konkrét magyarázatot nem tudott rá adni. Elmondta, kórházban lévő gyermeke miatt "kibukott és kikapcsolt az agya". A HÉV megállóban állva meglátta a padon ülő nőt és nem tudja miért csinálta, amit csinált. Tettét azóta megbánta

- áll a rendőrség közleményében.

A Gödöllői Rendőrkapitányság szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást, egyben kezdeményezik bíróság elé állítását.

A történtekről készült felvételt a polgármester csütörtökön feltöltötte Facebook-oldalára, bár a közösségi oldalon azóta elérhetetlenné vált. Gyuricza azzal indokolta tettét, hogy "nem normális dolog, hogy az ilyen emberek mint köztudott legjobb esetben is megússzák egy ejnyebejnyével".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!