Az Észak-Dakotában élő 29 éves Caleb Burczyknak is nehéz éve volt. Ezt abból sejtjük, mert a DailyMail szerint a férfit letartóztatták, miután állítólag azzal fenyegette meg volt főnökét, hogy megöli, amiért az két nap alatt sem volt képes visszaigazolni őt ismerősnek Facebookon.


Burczyk szenteste, december 24-én jelölte be a férfit a közösségi oldalon - az elkövető oldaláról egyébként az is kiderül, hogy márciusban hagyta ott előző munkahelyét a GR Energy Services-nél.

Fogadd el az ismerősnek jelölésem, vagy megöllek

- írta egy ünnepinek nem igazán nevezhető üzenetben főnökének. Két nappal később állítólag azt írta, hogy bajok lesznek (nem részletezte, hogy mik), ha Burczyknak be kell szállnia az autójába és le kell nyomoznia a férfit. Az üzenethez egy fotót is csatolt az autójáról. A hatóságok szerint Burczyk több közösségi média platformot is használt, hogy megfenyegesse volt munkaadóját. Kamerafelvételek szerint december 26-án egy férfi kopogtatott be az exfőnökhöz - olyasvalaki, aki azt a ruhaösszeállítást viselte, ami a fenyegető egyik Spanchat-sztorijában is látható volt. Burczykot január 27-én hallgatja meg a bíróság.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!