Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azzal a 43 férfival szemben, aki bosszúból vadászpuskával végzett egy 65 éves panzióssal és a 42 éves fiával tavaly Nyíregyházán.

H. Miklós júliusban tudta meg, hogy a felesége érzelmi kapcsolatba került korábban a panziós fiával, ifj. N.Jánossal. Ezért a házasságuk megromlott, és a nő kis időre el is költözött a férfitől. Augusztus 26-án a déli órákban az asszony megjelent ifj. N.János lakóháza előtt, majd vitatkozni kezdtek.

A történteket a nő még a kora délutáni órákban a férje tudomására hozta, és sérelmezte, hogy ifj. N.János lekezelően beszélt vele. A gyanúsított féltékenységből, valamint a lekezelő magatartás miatt még aznap délután kocsiba ült és elment ifj. N. János ingatlanához, s magával vitte az engedéllyel tartott vadászpuskáját is.

Találkozott egymással az orosi panziós fia és H. Miklós felesége a vérfürdő előtt

H. Miklós pár héttel ezelőtt tudta meg, hogy együtt volt feleségével a panziós fia. Letartóztatták a kettős gyilkosságot beismerő férfit.

H. Miklós amikor odaért egy célzott lövést adott le a vadászpuskájával az udvaron tartózkodó férfira, aki bemenekült a házba. Ezt látva a gyanúsított kiszállt a gépkocsijából, és a lakóház ajtaján keresztül hátba lőtte a kétgyerekes apát, aki a helyszínen meghalt.

A lövések hallatára a szemben lévő lakóházból kiment az utcára a lelőtt fiatalember édesapja. H. Miklós rálőtt, de célt tévesztett. Ezt követően az apa a háza előtt, az utcán felelősségre vonta a támadót, szóváltás alakult ki közöttük, majd amikor hátat fordított, H. Miklós egy újabb célzott lövéssel hátba lőtte. Az idős férfi a helyszínen meghalt.

Ezt követően az elkövető gépkocsijával Nyíregyháza külterületére ment, és egy félreeső helyen várakozott, majd az őt nagy erőkkel kereső helyi rendőröknek megadta magát. H. Miklós beismerte a kettős gyilkosságot a kihallgatása során.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség aljas indokból több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő férfival szemben. Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak azzal, hogy legkorábban 35 év múlva vizsgálja meg a bíróság azt, hogy a férfi feltételes szabadságra bocsátható-e.

Kiemelt kép: Police.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!